eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Csákányi Eszter a kíváncsiságról és az ésszerűségről

"Mindig szerencsém volt olyan társulatokhoz tartozni, ahol a kíváncsiság és az ésszerűség vezette a színházat" - mondta az InfoRádiónak Csákányi Eszter, akit Kossuth-díjjal tüntettek ki.

"1973-ban kerültem Kaposvárra, és amikor a családdal először mentünk le az évadnyitóra, a Kapos Szállónál ki voltak rakva a következő évad fotói, és én ott voltam a legalján, mint segédszínésznő. Ez az első élmény, és hogy tulajdonképpen mi lett ebből az útból, nagyon erősen bennem van" - mesélte Csákányi Eszter az InfoRádiónak a kezdetekre visszaemlékezve.

"Mindig szerencsém volt olyan társulatokhoz tartozni, ahol a kíváncsiság és az ésszerűség vezette a színházat" - mondta a színésznő, hozzátéve, hogy Kaposváron evidens volt, hogy mindenféle műfajban játszania kell.

Így aztán sok gyermekdarab és zenés darabban is részt vett a komoly prózai előadások mellett.

Csákányi Eszter játszott az Ács János rendezte Marat halálában, amellyel a kísérleti színházi előadások seregszemléjének számító Belgrádi Nemzetközi Színházi fesztiválon, vagyis a BITEF-en is nyertek, de benne volt az Állami áruház operettben, Ascher Tamás izgalmas előadásában is.

"Három éve a Krétakör tagja vagyok, ez is egy nagyon vállalkozó szellemű, fiatalos társulat, minden előadásunk újszerű, új formátumú, rengeteget járunk külföldre" - meséli a színésznő, aki nemrég tért haza Amerikából egy turnéról, és a Kossuth-díjat azért nem tudta átvenni, mert Berlinben van egy fesztiválon.

Bár az idei filmszemlén megkaptam a legjobb női epizódalakításért járó díjat, újabb filmes projekt egyelőre nincs a láthatáron - mondja Csákányi Eszter, hozzátéve, hogy "az ember csak álmaiban gondolja azt, hogy kap egy ilyen díjat, és utána elárasztják munkával".

"Ha kíváncsiak rám, kíváncsiak a szélsőséges érdekes figurámra, akkor biztos hogy lesznek feladatok, de természetesen várom a felkéréseket" - jegyezte meg nevetve a Kossuth-díjas színésznő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×