- Azzal, hogy elmentem a Katonából és szabadúszó lettem, magamban lemondtam az állami díjakról, mert ehhez a legtöbbször az kell, hogy társulathoz tartozzon az ember. A díjakra a színiigazgatók terjesztenek fel, ők pedig általában a saját embereiket jelölik. Ezért nagyon-nagyon meglepett, amikor először hallottam erről. Annyira meg voltam döbbenve, hogy meg sem tudtam szólalni, nem tudtam az örömömet kifejezni.
- Milyen emlékeket őriz a Katona József Színházról?
- A Katonában töltött nyolc évem életem szebb időszakát jelenti, ebbe beleszámítom a főiskolai éveimet is, mert Zsámbéki Gábor volt az osztályfőnököm, ő vitt engem a Katonába, először gyakorlatra, aztán odaszerződtetett. Legelső szerepem Shakespeare Vízkeresztjében Viola, ez felejthetetlen, nem azért, mert olyan jó voltam benne, hanem mert teljesült az álmom: ott voltam a Katonában, egy színpadon voltam Básti Julival, Benedek Miklóssal, Blaskó Péterrel, Szirtes Ágival, Vajda Lászlóval.
- Milyen kedves szerepei voltak ebben az időszakban?
- Szívesen emlékszem vissza a Zsámbéki Gábor rendezte Ophéliára, nagyon jó munkák voltak a kamarában Halász Péterrel, aztán a nagyszínpadon Jeles Andrással. Máté Gáborral a Müller táncosai azért nagyon emlékezetes, mert szinte csak mi, fiatalok szerepeltünk benne. Amikor eljöttem a Katonából, lezárult valami, a pályámon is és bennem is, sok mindent elraktam magamban, ezért is nagyon meglepő és nagy öröm ez a díj.