Elhunyt Halász Péter

InfoRádió / MTI
2006. március 10. 18:05
New Yorkban elhunyt Halász Péter író-rendező-színművész. A kortárs színházművészet egyik legeredetibb hazai alkotóját 63 éves korában, súlyos betegség után érte a halál.

A művész hónapok óta májrákban szenvedett. Február 6-án, a budapesti Műcsarnokban megrendezte saját búcsúszertartását, ahol, az abszurd rendezvényen, több százan búcsúztak tőle barátai és rajongói közül.

Halász Péter művészeti tevékenységét Budapesten, az Egyetemi Színpadon kezdte, majd vezetője és alapítója lett az 1969-ben létrehozott Kassák Ház Stúdiónak.

Az avantgárd művész 1976-ban több éves emigrációra kényszerült. A világhírűvé vált Squat Színházban, amelyet ő alapított, több évet dolgozott, majd 1991-ben tért vissza véglegesen Magyarországra.