Világpremier Szegeden

Infostart
2006. március 2. 11:03
A Rudolf, az utolsó csók című musical szabadtéri világpremierje lesz az idén 75 éves Szegedi Szabadtéri Játékok egyik fő produkciója. A július 7. és augusztus 20. között zajló fesztivál Dóm téri programjában látható lesz a Szegedi Kortárs Balett, az Alföldi Róbert által rendezett Csárdáskirálynő és Erkel Bánk bánja is.

A Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta: a program egy táncshow-val kezdődik.

A Juronics Tamás által koreografált Új világ című táncjátékot a Szegedi Kortárs Balett mutatja be.

Ismét látható lesz a Dóm téren három előadás erejéig az Alföldi Róbert által rendezett Csárdáskirálynő.

Bátyai Edina mondta, a jegyrendelések alapján ezt a darabot várják leginkább a nézők. Az előadásban Hernádi Judit és Bodrogi Gyula mellett Gálffi László, Gregor József, Stohl András és Rálik Szilvia is látható lesz.

Egy világpremierre is készül a szabadtéri színpad. Frank Wildhorn és Jack Murphy musicaljét, a Rudolf, az utolsó csók című darabot a Budapesti Operettszínházzal közösen mutatják be a szegediek.

Negyedik alkalommal jelentkezik ajándékkoncerttel a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Ezúttal a Bartók-év alkalmával a magyar zeneszerző darabjaiból válogatnak.

A szabadtéri játékok Erkel Bánk bánjával zárja az idei évadot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást