Elárasztják a tehenek Budapestet

Infostart
2006. február 1. 13:11
Elárasztják nyáron a tehenek Budapestet. A világ több mint 30 nagyvárosát megjárt CowParade elnevezésű köztéri kiállítást a magyar fővárosban is megrendezik.

Az Andrássy úton, a körúton, a Liszt Ferenc téren találkozhatunk az életnagyságú állatokkal. De felbukkanhatnak kevésbé forgalmas helyeken is, például a Fűvészkertben, vagy valahol a külvárosban – mondta az InfoRádióban a kiállítás főszervezője.

A tárlaton kortárs művészek mutatják be a tehénformán keresztül, mit is tudnak. A szobrok júniustól augusztus végéig lesznek közszemlén, novemberben pedig egy jótékonysági árverésen adnak túl rajtuk, hogy két alapítványt támogassanak a befolyt összegből – közölte Csikós Gergely.

Az ötlet Svájcból ered, ott először 1998-ban rendeztek tehénkiállítást. Az elmúlt hét évben a világon 33 nagyvárost lepték el a tehenek. Azért választották a tehénformát, mert szerintük nagyon praktikus.

Kétségtelen, hogy meglepő látványt nyújtanak egy nagyváros kellős közepén, és az is igaz, hogy minden kultúrában kedvelik a méretes háziállatot.

Az ötlet nem az állatvédőktől ered, de a szervezők számítanak rá, hogy több művészt alkotás közben megihlet majd a természet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást