Zsolnay negyedet építenek Pécsett

Infostart
2006. január 25. 08:35
A tervek szerint még az idén megkezdődnek az Európa kulturális fővárosa 2010 címhez kötődő fejlesztések Pécsett - közölte a Zsolnay Örökség Kezelő Kht. ügyvezetője.

Komor István azt mondta: Pécs vezetése és a kormány várhatóan tavasszal írja alá a megállapodást a mintegy 36 milliárd forint értékű beruházás finanszírozásának módjáról.

A kulturális főváros projekt 70 százalékban európai uniós forrásokból valósulna meg és külön fejezetet kapna a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben – tette hozzá.

Komor István hangsúlyozta: a nagyobb beruházásokat Pécs keleti városrészében végzik, a legnagyobb, mintegy 11 milliárd forint értékű vállalkozás pedig a Zsolnay negyed kialakítása lesz.

Bozóki András kulturális miniszter tavaly októberben jelentette be, hogy a kormány Magyarország képviseletében Pécset javasolja 2010-re Európa kulturális fővárosának. A baranyai megyeszékhely egy német várossal párban viseli majd a címet.