Huszonöt-harminc milliárd forint a budai Várra

InfoRádió / MTI
2006. január 18. 15:05
Elkészült a budai Vár hosszú távú, 10-12 éves helyreállítási programja, amely 25-30 milliárd forintból hajtható végre.

A várköpeny még feltáratlan, ezért a Kultúrális Örökségvédelmi Hivatal külön feltárási-kutatási programot állít össze erre a célra.

A szakemberek szerint olyan nagy jelentőségű művelődéstörténeti emlékek kerülhetnek felszínre, mint amilyen harminc évvel ezelőtt a gótikus szobrok leletanyaga volt.

Javarészt feltáratlan a vár alatt húzódó pincerendszer, ami izgalmas fejlesztést ígér.

Tervezik egy föld alatt rejtőző zsinagóga, a Magdolna-templom és környezete feltárását.

A tavalyi állagmegóvó munkák után idén 300 millió forintos keretből megkezdődik a Mátyás-templom rekonstrukciójának újabb üteme.

Megújul a díszterem a régi Országházban, a Magyar Tudományos Akadémia Országház utca 30. szám alatti épületében.

A Táncsics Mihály utca 9. alatti volt József-kaszárnya amerikai tulajdonban álló épületével kapcsolatban az amerikai tulajdonos "nyitottságot mutat" arra, hogy az épület egy ingatlancserével visszakerülhessen a magyar állam tulajdonába.

A távlati cél az, hogy múzeumot alakítsanak ki; az ingatlan területén található ugyanis a budai Vár középkori kincseskamrája is.

A Kulturáis Örökségvédelmi Hivatal által elkészített hosszú távú rehabilitációs programot március 15-éig kell a kormány elé terjeszteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást