Kitüntették a Led Zeppelin egykori gitárosát

Infostart
2005. december 14. 19:58
Jimmy Page-nek II. Erzsébet angol királynő az OBE (Order of the British Empire) érdemrendet adományozta. A Led Zeppelin egykori gitárosa - akinek a nevéhez olyan dalok fűződnek, mint a Stairway to Heaven - jótékonysági és nem zenei munkásságáért kapta az egyik legjelentősebb brit polgári elismerést.

A minden idők egyik legjobb gitárosának tartott Jimmy Page a brazil Rio de Janeiro nyomornegyedeiben élő gyerekek megsegítéséért kapta a kitüntetést. A zenész 1994-ben éppen a városban koncertezett, amikor utcai harcok kezdődtek rivális utcai bandák között.

Az utcán élő gyerekek helyzetét látva Jimmy Page – összefogva a brit Task Brazil nevű szervezettel – egy menedékházat hozott létre, amely eddig 300 gyermeknek segített.

„A díj nem a zenémről szól. Soha nem vártam kitüntetést szerény erőfeszítéseimért” – fogalmazott a zenész a SkyNews brit hírportálon.

Jimmy Page az 1960-as években az egyik legjelentősebb angol blueszenekar, a Yardbirds tagja volt, majd megalapította a Led Zeppelint, mellyel aztán legnagyobb sikereit elérte.