Nyitókép: Pexels

Benézte a határidőt, óriási lottónyereményről csúszott le

Infostart / MTI
2026. november 4. 05:30
A peches férfi bíróságra is ment, hátha mégis sikerül hozzájutnia nyereményéhez, de még ott is csak pénzt bukott.

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett – jelentette a kínai állami média.

A csak Huangként azonosított férfi 2019 novemberében 32 jüanért (mintegy 1600 forintért) vásárolt lottószelvényt, amellyel 11,13 millió jüant (mintegy 544 millió forintot) nyert, amit 60 napja lett volna átvenni, de a nyertes szelvényelkallódott, és csak 2020 januárjában került elő, két nappal a határidő lejárta után.

A férfi a lottóárusító helytől igazolást szerzett arról, hogy ott vásárolta a nyertes szelvényt, majd a dokumentummal és a szelvénnyel együtt jelentkezett a lottóközpontnál.

A központ azonban a határidő túllépésére hivatkozva megtagadta a nyeremény kifizetését.

Huang ezt követően beperelte a lottóközpontot, arra hivatkozva, hogy a szelvényen nem tüntették fel a 60 napos beváltási határidőt, és a sorsolásra, illetve a nyeremény átvételére vonatkozó információk is hiányoztak róla. Keresetében a teljes nyereményösszeg kifizetését, valamint a késedelem miatt keletkezett kamatveszteség megtérítését követelte.

A lottóközpont a bíróság előtt azzal védekezett, hogy a sorsolás eredményéről szóló hivatalos közlemény egyértelműen tartalmazta a 60 napos határidőt. Hozzátette, hogy

a nyertes jelentkezését több alkalommal is megpróbálták elősegíteni, egyebek mellett három alkalommal tettek közzé felhívást az interneten.

A bíróság megállapította, hogy a férfi tisztában volt a határidővel, amit a lottóközpont ügyfélszolgálatával folytatott telefonbeszélgetése is bizonyított. A hívás során ugyanis maga közölte, hogy két nappal lekéste a nyeremény átvételét, mert korábban nem találta a szelvényét.

A bíróság szerint a lottóközpont eleget tett tájékoztatási kötelezettségének, a határidő elmulasztásáért pedig a szelvény tulajdonosa volt felelős. A kínai szabályozás értelmében a határidőn belül át nem vett lottónyereményeket közérdekű célokat szolgáló alapba helyezik át.

A keddi beszámoló szerint a férfi az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbezett, és a több mint 88 ezer jüanos (mintegy 4,3 millió forintos) perköltséget is kifizette.