Nyitókép: Mohamed Badra

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Infostart / InfoRádió
2026. november 3. 16:28
Szeptember közepe óta tartanak immár a tüntetések, demonstrációk Franciaországban. Most hétvégén ismét tízezrek, sőt, talán mondhatjuk azt, hogy százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki a rendfenntartó erők és a demonstrálók között több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója többek között arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

A tüntetéssorozat az oktatási kérdésekkel indult, ám mintha ez visszaszorulni látszana, miközben képbe kerültek a megélhetési nehézségek. Fejérdy Gergely elmondta: a kormányzat próbál megoldásokat találni többek között a diákok, legalábbis a középiskolások problémáira. A mostani diákmegmozdulások a 3700 intézményből kevesebb mint 200-at érintenek, tehát ez egy jóval kisebb mozgalom, mint október elején volt, amikor 500 fölötti számban voltak még blokád alatt álló középiskolai intézmények – fogalmazott. Ennek részben az az oka, hogy most volt az őszi szünet, ezért a diákok jó része nem is volt az iskolákban. Így viszont az a nagy kérdés, hogy

egyáltalán újra tud-e éledni ez a diákmozgalom.

A megélhetési kérdések viszont folyamatosan jelen vannak. Ez elsősorban a sárgamellényesek 2018-as tüntetéséből induló gondolattal folytatódik, és mind a kettőnek van objektív alapja is, de a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint az elmúlt tüntetéseknél jelentősen csökkent a részvételi arány.

Franciaországban nagyon erősek a szakszervezetek, sokakat tudnak mozgósítani, ez most is látszódott. A sárgamellényesek mozgalma 2018-ban még elitellenességet is képviselt, ez most bizonyos fokig, bizonyos körökben érhető tetten. Az ilyen cselekedetek – mint például hogy előszeretettel törték be a párizsi luxusüzletek kirakatait – hátterében jelentős mértékben egy radikális baloldali társaság áll, ők mozgatják a szálakat. A gimnazista tüntetéseknél is megtalálhatóak volt az Engedetlen Franciaország párthoz, vagyis a Jean-Luc Mélenchon pártjához kapcsolódó radikális aktivisták. Mélenchon ezzel egyébként dinamizálni is tudja a táborát a 2027-es elnökválasztási kampányban, és jelenleg 16-17 százalékos támogatottsának örvend. Rajtuk kívül anarchisták is vannak ebben a csoportban.

A sárgamellényesekkel kapcsolatban Fejérdy Gergely kiemelte: ez a csoport alapvetően az üzemanyagárak miatt kezdett tüntetni 2018-ban. Most az üzemanyagok ára sokkal magasabb. Emmanuel Macron elnök a tartalék üzemanyag-készletek, illetve kőolajtartalékok lehető legnagyobb részének felszabadításával próbálja csökkenteni a nagyon magas, jóval két euró feletti árakat a benzinkutakon, hogy ezzel is fékezze a sárgamellényes mozgalmat – hangsúlyozta.

A közvélemény-kutatások szerint az elmúlt időszakban Marine Le Pen erősödése figyelhető meg, és egy nagyon érdekes folyamat is kezd kialakulni: úgy tűnik, hogy

a Macron-szavazók egy része is beállna Marine Le Pen mögé, csak hogy legyen nyugalmas és békés a rendszer.

„Marine Le Pen egyszerre próbál jobbra és balra is üzengetni, hogy a megfelelő dinamikát meg tudja őrizni, viszont a háttérben valóban a szélsőbaloldalnak is kedvező ez a kaotikus helyzet, mert így gyakorlatilag a centrista erők, amelyek Édouard Philippe egykori miniszterelnök köré, illetve számos más politikus köré próbálnak szerveződni, egyre inkább megosztottakká válnak, és egyre kevésbé látszik annak a lehetősége, hogy ez megfelelően összeállva még matematikailag is kihozza azt az eredményt, hogy esetleg Marine Le Pennel szemben tudjon sikeresen szerepelni 2027 tavaszán” – fogalmazott a Franciaország-szakértő.

Értékelése szerint ezért – bár a választásokig van még nagyjából 5 hónap –, egyre nagyobb a lehetősége annak, hogy Marine Le Pen győzhet 2027-ben.

Kiemelte: november 3-án lesz a költségvetési szavazás a francia Nemzetgyűlésben, és valószínűleg nem fogják elfogadni, így a szenátus elé kerül. „Innentől kezdve ugyanaz fog történni, mint a múlt évben is: valószínűleg a kormány kénytelen lesz a parlament lényeges jóváhagyása nélkül áttolni ezt a büdzsét, ami valószínűleg megint csak az elégedetlenséget fogja tüzelni. De nem nagyon van más választása a parlamentben jelenleg kisebbségben lévő kormányak” – mondta Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádióban.

A következő napokban újabb feszültségek és megmozdulások várhatók Franciaországban, miután november 4-re és 5-re két diákszervezet hirdetett iskolafoglalási akciókat, és a szakszervezetek is 5-ére terveznek általános sztrájknapot.

A cikk Kocsonya Zoltán interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: egyre nagyobb a lehetősége, hogy jövőre Marine Le Pen nyerheti a választást Franciaországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást