Nyitókép: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Infostart / InfoRádió
2026. október 18. 18:26
Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Tömegesen térnek haza a szíriai menekültek, 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Sayfo Omar elmondta: elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek. A gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, bár nem olyan ütemben, mint ahogy azt nagyon sokan remélnék. A biztonsági ok pedig az, hogy a menekülőknek jelentős részére hadkötelezettség várt otthon, illetve az Aszad-rezsim alatt nem érezték biztonságosnak, hogy hazatérjenek.

Az ország gazdasági és politikai helyzetéről úgy fogalmazott a szakértő, hogy az Aszad-rezsim bukása után a szíriai gazdaságnak alapvetően jók a kilátásai.

„Nemzetközi szinten, különböző keretmegállapodásokon belül több 10 milliárd dollárt kapott már ígéretként, elsősorban Öböl-országokból a szíriai gazdaság. Ez azonban nem materializálódott egyelőre a várt mértékben, hiszen a tőke meglehetősen óvatos. Eddigi konkrétabb adatok szerint 230 millió dollárt kapott Szíria különböző befektetőktől, ez meglehetősen kevés. Sokkal inkább az mozgatja a gazdaságot, hogy az ország sokáig fizikailag és gazdaságilag elszigetelt területe megnyílt a nagyvilág előtt, és a hazatérő menekültek, a külföldön élő szíriai vállalkozók is tudják pörgetni a gazdaságot. De tegyük hozzá, hogy a helyzet alapvetően nem annyira rózsás, mint sokan remélnék. Vannak társadalmi elégedetlenségek, de a polgárháború kivéreztette a társadalmat, így alapvetően fogadókészség és szándék nincs bármiféle újabb konfliktusra” – mondta Sayfo Omar.

Mintegy tíz évvel ezelőtt, 2015-16 táján 1,2 millió szíriai menekültet tartott nyilván az ENSZ Libanonban, de a libanoni kormány a regisztrálatlanokkal együtt másfél millióra becsülte ezt a számadatot. Libanon egy 4,5 milliós ország, ezért ez a hatalmas létszám a szakértő szerint nagyon súlyos feszültségeket okozott.

A szírek érkezése miatt megnőttek az albérletárak, általában az árszínvonal növekedett Libanonon belül, a nemzetközi szervek becslései szerint nagyjából 170 ezer libanonit érintett ez nagyon negatívan gazdaságilag.

„Ugyanakkor a politikai feszültségek részlegesen le voltak fojtva, elsősorban azért, mert Libanon történelmi tapasztalatai nagyon rosszak. 1975 és '90 között egy 15 éves polgárháborút vívott az ország, aminek számos oka volt, de az egyik éppen egy nagy menekülttömeg, a palesztinok érkezése volt. Tehát a libanoni társadalom a múltból tanulva nem fogalmazott meg olyan éles kritikákat a szíriaiakkal szemben. Társadalmi szinten megvoltak a kritikák, de a politika szintjén ezek nem érvényesültek, éppen azért, hogy a hatásokat, kockázatokat mérsékeljék” – mondta.

Az évek során sok szíriai menekült érkezett Európába

A szakértő beszélt arról is, hogy „Európában több mint egymillió szíriai él, nagy részük Németországban – több mint 900 ezer fő –, illetve Svédországban és Hollandiában telepedett le. Mintegy 300 ezer szíriai kapott európai uniós országban állampolgárságot, a többiek különböző státuszokban vannak. Nagyon eltérő az integrációnak a szintje: jellemzően akik a szíriai konfliktus elején érkeztek, a felső és a középosztály, azok jobban integrálódtak, mint akik később jöttek és akik kevésbé rendelkeztek hasznosítható tudásbeli vagy egyéb tőkével az európai piacokon.”

Egyelőre nagyon kevesen tértek csak haza Európából: „2025-ben összesen hatezer szíriairól lehet beszélni, akiket a Frontex hazatérőként regisztrált. Ennek nagyon egyszerűek az okai: lehet, hogy javul a helyzet Szíriában, de Németországban még mindig sokkal jobb” – összegzett Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője az InfoRádióban.

A cikk Kocsonya Zoltán interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást