Nyitókép: Kmatta/Getty Images

A brutális zuhanás miatt leállították a tőzsdét Szöulban

Infostart / MTI
2026. október 15. 06:48
A dél-koreai értéktőzsde csütörtökön életbe léptette a teljes piacra kiterjedő kereskedési megszakítást, miután az irányadó Kospi index napközben több mint 8 százalékot esett a technológiai részvények eladási hulláma nyomán.

A Korea Exchange (KRX) helyi idő szerint 12.38 órakor 20 percre felfüggesztette a Kospi-piacon jegyzett részvények kereskedését. A piacüzemeltető az idén kilencedik alkalommal alkalmazta ezt az intézkedést.

A befektetői hangulatot rontotta az amerikai infláció gyorsulásáról közzétett adat, valamint az a bizonytalanság, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások fenntarthatóak-e, illetve képesek-e a várt hozamokat biztosítani.

A szöuli tőzsdén jelentős eladói nyomás nehezedett a félvezetőipari vállalatokra.

A Samsung Electronics árfolyama napközben 8-9 százalék közötti mértékben, az SK Hynixé több mint 10 százalékkal csökkent.

A Kospi index a kereskedés késő délelőtti szakaszában még 6-7 százalék közötti mínuszban mozgott, miután a piacnyitást követően már egyszer aktiválták a kereskedést lassító védelmi mechanizmust.

A dél-koreai piac esése beleilleszkedett a régiós folyamatokba. A japán Nikkei index közel 5 százalékkal gyengült, miközben az ázsiai technológiai részvényeket széles körű eladási hullám sújtotta.

A New York-i tőzsdén szerdán az S&P 500 index 1,1 százalékkal, a Nasdaq technológiai index pedig 1,9 százalékkal esett.