„Megtisztelő és felemelő volt XIV. Leó pápával négyszemközt tárgyalni ma a Vatikánban, az Apostoli Palotában. Sokat beszéltünk Magyarországról, az Európa előtt álló kihívásokról, de még az egyre inkább megkerülhetetlenné váló mesterséges intelligenciát és a fiatalok elmagányosodását is érintettük.
Elmeséltem a pápának az utóbbi években Magyarországon lezajlott eseményeket, és elmondtam neki, hogy miképpen lehet sikeres az a politika, ami őszinteségen, valódi emberi kapcsolatokon és munkán alapul. A tárgyalás végén pápai áldást kértem hazánkra, és meghívtam a Szentatyát egy magyarországi látogatásra. ui.: Egykori piarista diákként a mai nap felejthetetlen marad számomra” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök a találkozó után újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Hungary Helps program vezetésére nyílt pályázatot írtak ki, „több tucat jelentkező” van, zajlik a vezető kiválasztása.
Jelezte, tájékoztatták a Vatikánt is, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja az üldözött keresztények melletti kiállást. „Nyilván korrupciómentesen, tehát átvizsgáljuk a programokat, és ahol esetleg visszaélések voltak, ott eljárások lesznek” –közölte.
A migráció elleni küzdelemben fontosnak nevezte, hogy „a segítséget vigyük oda és ne a problémát hozzuk Európába”. Hozzátette: „ez pontosan illeszkedik a Tisza programjába is, úgyhogy folytatni fogjuk, csak kicsit jobban a fillérek mögé nézünk” – fogalmazott a miniszterelnök.
Nyíltnak és barátinak nevezte a XIV. Leó pápával folytatott beszélgetését Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön a Vatikánvárosban újságíróknak nyilatkozva, miután magánaudiencián fogadta a katolikus egyházfő. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta meg XIV. Leó pápát.
Magyar Péter elmondta, a megbeszélésen szóba kerültek a magyarországi változások, a magyar és az európai emberek előtti kihívások, legyen szó a háborúról, vagy az energiaválságról. De hosszan beszélgettek a mesterséges intelligenciáról és az általa okozott kihívásokról, veszélyekről - mondta.
Hozzátette, szó volt a Magyar Katolikus Egyház helyzetéről, az egyház által biztosított szociális, oktatási és egyéb szolgáltatásokról, továbbá a keresztény magyar hagyományokról. A miniszterelnök közlése szerint a pápa nagyon sok mindent tud a magyar, a közép-európai helyzetről, valamint a külhoni magyar kisebbségek helyzetéről.
Magyar Péter kitért arra, hogy a pápa elmondta neki, 2023-ban Ferenc pápa budapesti látogatásán már volt Magyarországon, úgyhogy jól ismeri Budapestet. Szólt arról is, nagyon örülnének, ha a pápa, amikor apostoli útra Közép-Európába utazik, Magyarországot is útba ejtené.
Magyar Péter azt mondta, a beszélgetés végén átadta az ajándékokat a pápának, és ő is kapott tőle ajándékot.
Közölte, egyik ajándéka a pápának XII. Piusz 1956. november 10-én a Vatikáni Rádióban elmondott beszédének kalligráfus által kézzel készített leirata volt. Ez a beszéd a magyarokról és a magyaroknak szólt, és az ötvenhatos forradalom leverésének napjaiban nagy hatása volt Magyarországon és világszerte – jegyezte meg.
Hozzátette, a másik ajándék Mindszenty József bíboros, hercegprímás emlékiratainak első New York-i kiadású példánya volt, amelyet a pápa örömmel fogadott.
A kormányfő elmondta, a napot a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdték, ahol misét tartottak a delegációnak. Megnézték a bazilikát, Szent Péter sírját - ismertette. Hozzátette, örül, hogy leróhatta kegyeletét II. János Pál pápa sírjánál, hiszen a a volt egyházfő egyik jelmondata, a Ne féljetek! sok erőt adott neki.
Beszámolt arról is, hogy a magyar állam nevében hatezer euró értékben gyógyszereket ajánlott fel annak a vatikáni klinikának, amelyet körülbelül tíz éve hoztak létre a szegényeknek.
Itt az a szokás, hogy nem értékes ajándékokat hoznak vagy hintót, hanem a pápa kérésének megfelelően, a klinikának lehet szolgáltatásokat, vagy gyógyszereket felajánlani - közölte.
Újságírói kérdésre válaszolva jelezte, a beszélgetés nyelve angol volt, és bár nem tudta figyelni az időt, nagyjából fél óráig tartott. Szóba került a háborús helyzet, a békefolyamat, és általában is beszélgettek az európai helyzetről, az egymást követő válságokról, a háborús válság mellett az energiaválságot és a klímaváltozást is említve.
Magyar Péter elmondta, a katolikus egyházfő kérdezte őt személyes útjáról, és meglepődött, amikor elmondta neki, hogy a politikán kívülről jött, és úgy sikerült egy ekkora közösséget felépíteni.
Tájékoztatása szerint beszélgettek az elmagányosodásról, a fiatalokat érintő kihívásokról és arról is, hogy a közéletnek és a politikának közelebb kell kerülnie az emberekhez. Szót ejtettek arról, hogy a közösségi médiával szemeben a direkt kommunikációt kell preferálni, „odamenni az emberekhez, meghallgatni őket, kezet fogni velük”. „Nagyon jó beszélgetés volt, mint hogyha már ismertük volna egymást” – összegzett a miniszterelnök.
Egy másik kérdésre válaszolva közölte: a Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot. Elmondta: a program vezetésére nyílt pályázatot írtak ki, „több tucat jelentkező” van, zajlik a vezető kiválasztása.
Jelezte, tájékoztatták a Vatikánt is, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja az üldözött keresztények melletti kiállást. „Nyilván korrupciómentesen, tehát átvizsgáljuk a programokat, és ahol esetleg visszaélések voltak, ott eljárások lesznek”.
A migráció elleni küzdelemben fontosnak nevezte, hogy „a segítséget vigyük oda és ne a problémát hozzuk Európába”. „Ez pontosan illeszkedik a Tisza programjába is, úgyhogy folytatni fogjuk, csak kicsit jobban a fillérek mögé nézünk” – fogalmazott a miniszterelnök.
A kérdésre, hogy nem lát-e ellentmondást XIV. Leónak a már Európában lévő menekültek támogatására buzdító szavai és a kormány helyszínen segítést preferáló programja között, a miniszterelnök azt felelte: nyilván más a szerepe a katolikus egyház fejének a jézusi kereszténység nevében, mint egy kormányfőnek.
Abban nincs ellentét, hogyha valaki itt van, akkor kap például orvosi segítséget, viszont - és ebben szinte már minden európai vezető egyetért - a problémát nem idehozni kell, hanem helyben kell segíteni az embereknek. Mert senkinek, sem nekik, sem Európának nem jó, ha ez így folytatódik - mondta.
A kérdésre, hogy katolikusként hogy élte meg a találkozást a pápával, Magyar Péter úgy felelt: a motiváló a legkevesebb, amit mondhat, nagyon megindító és az egész életét meghatározó találkozás volt.
A miniszterelnök a találkozó után közzétett Facebook-bejegyzésében azt írta: a tárgyalás végén pápai áldást kért Magyarországra.
„Ne féljetek! A pápai audiencia előtt meglátogattam II. János Pál pápa sírját a Szent Péter Bazilikában. Az ő jelmondata adott és ad erőt sokunknak a legnehezebb időkben” – írta Magyar Péter miniszterelnök még a találkozó előtt a Vatikánból.
A miniszterelnök és kísérete néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára a XIV. Leóval való magánaudienciára csütörtökön.
A magyar kormányfőt az apostoli paloták bejáratánál Peter Rajic érsek, a Pápai Ház prefektusa fogadta, valamint azok a pápai udvari méltóságok, akik Magyar Pétert és delegációját egészen a pápai könyvtárszobáig kísérték.
Magyar Péter a szentszéki államtitkárságon is tárgyalt, majd felkeresi a Szent Péter téren található, rászorulóknak fenntartott orvosi rendelőt, ahol Luis Marin de San Martin, a pápai szeretetszolgálat prefektusa kíséri.
Előzőleg a magyar koronát kezében tartó Szent István-szobornál helyezett el koszorút Magyar Péter a vatikáni Magyarok Nagyasszonya kápolnában bemutatott mise végén csütörtökön.