Nyitókép: MTI/EPA/Sedat Suna

A börtönben lépett be az ellenzéki ernyőpártba Isztambul főpolgármestere

Infostart / MTI
2026. augusztus 13. 10:06
Ekrem Imamoglu, Isztambul bebörtönzött főpolgármestere és Recep Tayyip Erdogan török elnök legnépszerűbb kihívója szerda este bejelentette, hogy csatlakozik a Köztársasági Néppárt (CHP) korábbi vezetése által alapított Új Párthoz.

„Lemondok 17 éves tagságomról a Köztársasági Néppártban. Döntésem oka azok az értékek, amelyek mentén a hazánk jövőjét elképzelem és a felelősség, amelyet a népünkért érzek” – tudatta a politikus az X-en. „Ma új utat nyitunk, hogy erősebb, demokratikusabb és reménytelibb jövőt teremtsünk Törökországnak” – tette hozzá.

Az Új Pártot júliusban hozta létre Özgür Özel, a CHP korábbi vezetője és mintegy 90 parlamenti képviselő, miután egy bíróság eltávolította a párt éléről, és visszahelyezte a pártelnöki posztra Kemal Kilicdaroglu korábbi vezetőt.

Imamoglu több mint egy éve börtönben van. Őrizetbe vétele után pár nappal választotta meg elnökjelöltnek a CHP. Korrupcióval vádolják, de ártatlannak vallja magát. Emellett egyetemi diplomáját is visszavonták, ami miatt elvileg nem is indulhatna az elnökválasztáson.

Az Új Párt jelenleg a második legnagyobb parlamenti párt, és valószínűleg a CHP szavazóinak nagy részét sikerül megnyernie magának, de az ellenzék széttöredezettsége a hivatalban lévő elnöknek kedvezhet. Törökországban legközelebb előreláthatólag 2028-ban tartanak választást.

Jogvédők szerint az ellenzéki CHP tagjai ellen indított büntetőeljárások politikailag motiváltak. A kormány szerint azonban erről szó sincs, és az igazságszolgáltatás függetlenül működik.