Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

Újra elszabadult az Etna, káoszt okozva Szicílián

Infostart / MTI
2026. augusztus 11. 18:18
A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.

Az Etnától délre fekvő Cataniában, a sziget legnagyobb repülőterén csak kevés repülőgép tudott fel-, illetve leszállni. Kedden kora reggel pedig mindössze egy belföldi járat tudott elindulni.

A cataniai repülőtéren a légiforgalmat szerdán délelőtt 11 óráig teljesen felfüggesztették. Több mint 200 járatot kellett átirányítani vagy teljesen törölni.

A folyamatos megfigyelés alatt álló, mintegy 3350 méter magas Etna Európa legnagyobb aktív vulkánja. Évente több alkalommal is kitör, ami számos turistát is vonz.

Az olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) szerint az Etna péntek óta hatalmas mennyiségű hamut és törmeléket szór, mindemellett két kürtőből is – 2360 és 2750 méteren – ömlik láva. Keddre virradóra egy harmadik kürtő is nyílt mintegy 1900 méteren.

A légiközlekedésben most már sorban ötödik napja fennakadások vannak a turisztikai főszezonban. Catania repülőtere jelenleg a legmagasabb fokú, piros riasztás alatt áll.

Az utasok igyekeznek a palermói repülőtérre kitérni. Becslések szerint jelenleg 30 ezer embert érint a helyzet. Számos turistának Szicílián meg kellett hosszabbítania ott tartózkodását, miközben a szigeten minden szálláshely betelt. Többen a repülőtéren alszanak.

Filippo Lagana olasz színész az Instagramon közölte, hogy egy Catania és Palermo között közlekedő transzferbuszon lévő helyért 700 eurót (256 ezer forint) kérnek egy körülbelül 200 kilométeres útért. A fővárosba tartó vonatok, ahonnan könnyebb elérni a nemzetközi járatokat, túlzsúfoltak.

A cataniai repülőtéren parkoló gépek hajtóműveit meg kell óvni a hamutól, a kifutópályákat pedig folyamatosan tisztítani kell. Évente több mint 12 millió utas halad át a cataniai repülőtéren.