A hét közepéig az ország nagy részén a szokásosnál magasabb hőmérséklet várható, a keleti és a középső részeken, valamint a Peloponnészoszi-félsziget pedig akár 42 Celsius-fokot is mérhetnek, majd az előrejelzések szerint ezt követően némi enyhülés várható.
A görög Vöröskereszt felszólította az embereket, tegyenek óvintézkedéseket a nagy hőség idején, például kerüljék a hosszabb tartózkodást a szabadban, hidratáljanak és fokozottan figyeljenek a veszélyeztetettebb csoportokra, köztük az idősekre, gyermekekre és azokra, akik a szabad ég alatt kénytelenek dolgozni.
Vasárnap értekezletet tartott az éghajlati válság és polgári védelem minisztériuménak kockázatértékelési bizottsága is, a tárca pedig bejelentette, hogy a hőség idejére készültségbe helyezik a katasztrófavédelmet, valamint arra kérte a lakosságot, kerüljön minden olyan tevékenységet, amely erdőtüzek kockázatával járhat.