Melnyicsenkó felidézte, hogy miután szankciós listára került, vagyonának jelentős részét – köztük a világ második legnagyobb műtrágyagyártója, az EuroChem tulajdonjogát – szerb–horvát felesége, Aleksandra Nikolić nevére íratta, hogy elkerülje az uniós befagyasztást. Az EuroChemet végül nem sújtották szankciók, mert az veszélyeztette volna a globális élelmiszer-ellátást.
Az üzletember szerint 2022. február 24-én, az invázió napján ő és a Kremlbe összehívott többi oligarcha sem hitte, hogy valóban háború kezdődik. Vlagyimir Putyin csak utólag utalt rá, hogy a találkozó egybeesik egy másik jelentős eseménnyel. Melnyicsenkó szerint a jelenlévők nem ismerték fel, milyen mélyre jutott a Nyugat és az orosz vezetés közötti konfliktus, és azt gondolták, egy háború minden résztvevő számára pénzügyi katasztrófát jelentene.
Melnyicsenko számított a szankciókra, ezért 50. születésnapján, 2022. március 8-án lemondott családi vagyonkezelő alapjainak kedvezményezetti státusáról. A luxusingatlanok, magánrepülők és jachtok felesége nevére kerültek, aki uniós állampolgár, és soha nem élt Oroszországban. Néhány nappal később azonban az olasz hatóságok lefoglalták a trieszti kikötőben az A nevű szuperjachtot, amely – mint most elárulta – kettejük keresztnevének kezdőbetűjéről kapta a nevét. Az oligarcha szerint
nemcsak az uniós bürokrácia, hanem európai üzleti partnerei is cserbenhagyták, akik megpróbálták kihasználni kiszolgáltatott helyzetét.
Dubajba költözött abban bízva, hogy a háború hamar véget ér, ám később visszatért Oroszországba, amikor világossá vált: a szankcióknak nem lesz vége. Ott azonban újabb veszéllyel szembesült. Melnyicsenko szerint a tulajdonjogok Oroszországban mindig is „feltételesek” voltak, a háború pedig példátlan vagyoni átrendeződést indított el: „2023 óta mintegy 60 milliárd dollárnyi vagyont államosítottak vagy juttattak a rezsimhez hű szereplőknek”. Őt is megpróbálták megfosztani egyik szibériai gyárától, végül azonban megegyezett: a vállalat értékének megfelelő összeget kellett felajánlania egy Putyin által támogatott szervezetnek.
Andrej Melnyicsenko 1972-ben született a fehéroroszországi Homelben értelmiségi családban. Kvantumfizikát tanult, majd Moszkvába költözött, ahol az elmúlt 35 évben ipari birodalmat épített. Érdekeltségei a műtrágyagyártás mellett a bányászatra, az energetikára és a logisztikára is kiterjednek, vállalatai pedig az orosz GDP közel 1 százalékát állítják elő. Nem tartja magát háborúellenesnek, de nem is tartozik a háborúpárti fanatikusok közé. Cégcsoportja ugyanakkor hozzájárul az orosz hadigazdaság működéséhez: üzemeiben ammónia készül, amelyet lőszergyártásban is felhasználnak.
Melnyicsenko – elmondása szerint – az elmúlt húsz évben inkább külföldi befektetőként tekintett Oroszországra: évente csak néhány hétre utazott haza cégei miatt, egyébként Svájcban élt vagy szuperjachtjával járta a világot. Ezt az életformát a Putyinnal kötött hallgatólagos alku is lehetővé tette: az oligarchák távol maradnak a politikától, cserébe megtarthatják vagyonukat és élvezhetik a nyugati luxuséletet, miközben az ország irányítását a biztonsági szolgálatok embereire bízzák.
Melnyicsenko szerint a Kreml minden önálló kezdeményezést fenyegetésként kezel, különösen, ha az egy befolyásos üzletembertől érkezik. Az orosz üzleti elit ezért már régen feladta, hogy politikai befolyást szerezzen.
Putyin ugyan tartott attól, hogy az oligarchák elfordulnak tőle a háború kitörése után, a nyugati szankciók azonban éppen ellenkező hatást váltottak ki: sokan hazatértek, vagyonukat is Oroszországba vitték.
Az Economist szerint ezzel Putyin igazolva láthatta korábbi figyelmeztetését, miszerint a Nyugat valójában sosem fogadja be az orosz oligarchákat – idézi az Index.
Az interjú mellett Melnyicsenko esszét is írt a The Economistnak, amelyben Oroszország jövőjéről fejti ki elképzeléseit. Ennek középpontjában a szuverenitás áll, nemcsak az állam, hanem az elit és az állampolgárok szintjén is.
Az ukrajnai inváziót Oroszország és a Nyugat közötti háborúként értelmezi, és reálisnak tartja a konfliktus kiszélesedését, sőt a taktikai nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét is.
Úgy véli, Oroszország gazdasági fennmaradásának kulcsa a volt szovjet tagköztársaságokból érkező munkaerő bevonzása, illetve a kivándoroltak hazacsábítása. A legrosszabb forgatókönyvnek azt tartja, ha az ország anarchiába vagy polgárháborúba süllyed, ahol hadurak küzdenek az erőforrásokért és a nukleáris arzenál feletti ellenőrzésért. Ebben az esetben – mint fogalmaz – gyermekeinek nem lenne jövőjük Oroszországban, ő pedig a vagyonát is elveszítené.
A cikkben Melnyicsenko egyebek mellett arra ösztönzi a nyugati országokat, hogy álljanak ellen a kísértésnek, hogy a háborút a végsőkig folytassák, ehelyett meg kell találniuk a békés együttélés módját Oroszországgal.