Az ukrajnai háború 4,5 év után immár oroszországi is, hisz a megtámadott ország eredményesen támad vissza Moszkvához közeli célpontokra.
A képet árnyalva Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, szét kell választani, hogy
- a fordulat Oroszország belsejére nézve milyen eredménnyel jár,
- mit ér a nemzetközi térben Ukrajna viszonválasza.
„A nemzetközi térben az ukrán sikerek, a mélységi csapások, illetve a középhátország elleni sikeres drónműveletek látszólag, de talán operatív szempontból is fordulatot hoztak a háborúban” – jelentette ki.
Szerinte a háborúnak eddig négy szakasza volt,
- 2022: orosz támadás, váratlan és nagy területszerzés, Ukrajna 28 százalékának bekebelezése
- Ukrajna megállította az orosz támadást
- 2022 végére Ukrajna ellentámadásba lendült
- 2023 óta a háború „kivéreztető” jellegű (orosz olvasatban az idő nekik dolgozott, Ukrajna élőereje ugyanis gyorsabban fogy, a lakosság pedig belefárad. Ukrán olvasatban Putyin bukásra volt ítélve, az orosz lakosság fárad bele a konfliktus terheibe).
„2024-ben voltak kisebb orosz sikerek, 2025-ben a sikerek növekedtek, egyre több területet tudtak elfoglalni, igaz, lassan. Most, 2026 február-márciusában jött egy fordulat, az orosz területszerzés megállt, és a háború áthelyeződött Oroszország területére. Szerintem az egyik legnagyobb sikere ennek az ukrán kampánynak az, hogy ezt a percepciót meg tudták fordítani, az orosz alapnarratívát meg tudták cáfolni. Ennek azért van jelentősége a nemzetközi térben, mert ha megnézzük Ukrajna nemzetközi támogatóit, akár az európai országokat, akár az Egyesült Államokat, Ukrajna sokkal nehezebben tudta képviselni azt, hogy a tárgyalásoknak ukrán feltételek mentén kell történni, nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, mint például bizonyos oroszok által még meg nem szerzett területek átadása, mert Ukrajna amellett érvelt eddig, hogy az oroszok ezt nem fogják tudni megszerezni. Csakhogy a harctéri helyzet nem őket igazolta.
Most viszont sokkal inkább azt tudják mondani, hogy az orosz előrenyomulás megállt”
– ecsetelte Bendarzsevszkij Anton.
A fronton szerinte most orosz helyett ukrán sikerek vannak, ami arra mutat, hogy ukrán feltételek mentén kell felépíteni a tárgyalásokat. A nyugat pedig azt érezheti, hogy most éri meg igazán támogatni Ukrajnát, még többet beleadni, még több fegyvert, még több pénzt szállítani, ha ez hozott sikert eddig is. Ez a háború legnagyobb ukrán sikere a szakértő szerint.
A cikk Exterde Tibor interjúja alapján készült, alább a teljes beszélgetés megtekinthető, meghallgatható.