A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztere elmondta: meggyőződése, hogy Romániában akkor rendezhető a fokozottan védett fajnak minősülő barnamedvék ügye, ha az európai uniós szabályozás is módosul.
„Az Európai Unió szintjén is korrektül kell tájékoztassuk a tagállamokat, az illetékes biztost, hogy a jelenlegi helyzet már nem tolerálható” – jelentette ki Tánczos Barna.
Közölte: levélben fordul az Európai Bizottság illetékes biztosához, és kéri, hogy a következő ülésen tűzzék napirendre a kérdést. Azt szeretnék elérni, ha az EB tegye rugalmasabbá a faj védettségére vonatkozó szabályozást, és ez nem élvezzen ugyanolyan szigorú védettségi státuszt az EU valamennyi tagállamában.
Tánczos Barna szerint a kezdeményezést több uniós tagország is támogatja, melyek listáját jövő héten véglegesítik.
Az aláírók azt is kérik, hogy a kezdeményezést az unió mezőgazdasági testülete, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Agrifish) is tárgyalja, ugyanis meggyőződésük szerint a medvekérdés a faj védelmén túl a mezőgazdaságot is érinti – mondta.
Felidézte, hogy az uniós szabályozás módosítására már van precedens. Miután 2022-ben egy szürkefarkas megevett egy pónit Németországban, az EB jóváhagyta a faj szigorú védettségi státuszának csökkentését a haszonállatok védelmében. Azt kérik, hogy az EB a barnamedve esetében is alkalmazza ugyanezt az eljárást – mondta.
„Nálunk nem a pónik vannak veszélyben, hanem az emberek. Több tíz ember halt meg, sajnos több tíz tragédia történt a medvetámadások következtében” – mondta Tánczos Barna, emlékeztetve, hogy a napokban is volt egy halálos támadás.
A miniszter rámutatott arra, hogy a román állam egyre több pénzt költ kárpótlásra a medvék okozta károk miatt, ugyanis fokozatosan nő a kárvallott gazdák száma.
Romániában április 22-én fogadta el a képviselőház a barnamedve-állomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását, ez azonban Nicusor Dan államfő alkotmányossági óvása miatt nem léphetett életbe.
Az RMDSZ által előterjesztett törvénytervezet a korábbi 426 helyett 2026-ra és 2027-re évi 859 barnamedve kilövését írja elő megelőzési céllal, és a sürgősségi kilövések számát is az eddigi kétszeresére – 55 helyett 110-re – emeli.
Nicusor Dan alkotmánybírósági óvásában azt állítja, hogy a jogszabály hiányos, valamint a román alaptörvény mellett európai szabályokat is sérthet. A román hatóságok jelenleg az alkotmánybíróság döntésére várnak.
Romániában legutóbb vasárnap vesztette életét egy 34 éves férfi medvetámadás következtében az erdélyi Szeben megyében. Az ezt megelőző hetekben számos településről jelezték, hogy jelentősen megszaporodott a településekre bejáró nagyvadak száma, továbbá legalább két haláleset kapcsán merült fel a gyanú, hogy a mezőn talált holtesteken látható sérüléseket medve okozhatta.