Nyitókép: MTI/AP/Matt Rourke

Komoly füttyel fogadták Donald Trumpot az NBA-döntőn, de ő csak mosolygott

Infostart
2026. június 9. 11:33
Hangos füttyszóval és tiltakozó bekiabálásokkal fogadta a közönség Donald Trump amerikai elnököt az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjének harmadik mérkőzésén hétfő este a New York-i Madison Square Gardenben – jelentette a Reuters hírügynökség.

Donald Trump az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki személyesen látogatott el a bajnoki finálé egyik találkozójára.

Az elnök a New York Knicks tulajdonos-elnöke, James Dolan meghívására érkezett a sporteseményre, amelyet az aréna egyik kiemelt páholyából követett végig.

Amikor a mérkőzés előtti nemzeti himnusz alatt az aréna központi kivetítőjén megjelent az államfő arca,

a telt házas csarnok közönsége azonnal hangos pfujolással és tiltakozással reagált,

amelyet Donald Trump mosolyogva fogadott.

Az elnök a mérkőzést követően, a repülőtéren nyilatkozva elutasította a negatív fogadtatásról szóló értelmezéseket. „Őszintén szólva, szerintem remek volt. Arra gondolnak, amikor felém fordult a kamera? Szerintem nagyon jól sikerült” – fogalmazott újságíróknak Donald Trump, pozitívként értékelve a közönség reakcióját.

A döntő harmadik összecsapásán a New York Knicks és a San Antonio Spurs mérkőzött meg egymással. A vendégek 4 ponttal nyertek. Az állás 2:1 a Knicks javára.