Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Ehunyt Tarcsai Helga

Infostart
2026. május 24. 17:25
Autóbalesetben életét vesztette Tarcsai Helga, a szanyi Bokréta Néptáncegyüttes egykori táncosa, aki a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként a ciprusi magyar közösség kulturális és hagyományőrző életét szervezte.

A kisalföld.hu tájékoztatása szerint a tragikus közlekedési baleset pénteken történt Larnaca térségében, ahol a magyar szakember autója eddig tisztázatlan körülmények között ütközött egy másik járművel. Tarcsai Helgát a helyszínről kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A a volt táncos és egyben kulturális szervező a gimnáziumi évei alatt a rábaközi Szany nagyközség együttesében szerepelt, amellyel a kapcsolata a későbbi külföldi kiküldetései során is megmaradt. Közbenjárásával a szanyi táncosok 2024-ben hivatalos kulturális utazáson vehettek részt Cipruson, bemutatva a helyi népi hagyományokat.

Tarcsai Helga elismert alakja volt a diaszpórában élő magyarságnak: korábban Bécsben élt, ahol a Napraforgók Néptáncegyüttes elnökeként tevékenykedett, majd a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként már a második ciklusát töltötte a mintegy kétezer fős ciprusi magyar közösségben.

Munkássága során rendszeres néprajzi foglalkozásokat, előadásokat tartott a szigeten élő családok gyermekeinek, és az ő kezdeményezésére jutott el a „Viselj rábaközit!” elnevezésű viseletkollekció is Ciprusra.