Felforrósodott autóban rekedt kétéves kisfiút mentettek meg a rendőrök Csetneken – írja az autoszektor.hu a szlovákiai lap alapján.
Az eset azután vett kritikus fordulatot, hogy egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki rendőrőrsre segítséget kérni.
Tájékoztatása szerint
a kisgyermek véletlenül bezárta a jármű központi zárját,
miközben az autó mindkét indítókulcsa az utastérben maradt. A szülők elmondása alapján a kisfiú már több mint 90 perce tartózkodott a jármű fogságában, miközben a napsütésben az autó belső hőmérséklete életveszélyes szintre emelkedett.
A helyszínre siető járőrök az azonnali beavatkoztak: a gyermektől a lehető legtávolabb eső hátsó oldalsó ablakot betörték, kinyitották az ajtókat, majd kiemelték a kisfiút a tűzforró utastérből.
A kisgyermek a hosszas bezártság következtében kiszáradt és sokkos állapotba került, de az édesanyja karjaiban sikerült megnyugtatni, így végül kórházi, orvosi ellátásra nem volt szükség.