Nyitókép: Unsplash

Észak-Koreába látogat a kínai államfő, elmondta, mit terveznek

Infostart / MTI
2026. május 21. 12:01
A kínai külügyminiszter nemrégiben már járt Phenjanban, valamint a napokban biztonsági tisztviselők és a kínai elnök protokollszolgálatának képviselői az észak-koreai fővárosban jártak, előkészíteni a látogatást.

Hamarosan, még májusban, vagy június elején Észak-Koreába látogathat a kínai államfő, hogy megerősítse a Peking és Phenjan közötti kapcsolatokat – közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség hírszerzési forrásokra hivatkozva csütörtökön.

Értesülések szerint a kínai vezető megpróbálhat közvetíteni Phenjan és Washington között is.

Hszi Csin-ping közelgő észak-koreai látogatását támasztja alá, hogy Vang Ji kínai külügyminiszter Észak-Koreában tárgyalt a közelmúltban, illetve az, hogy a napokban kínai biztonsági tisztviselők és a kínai elnök protokollszolgálatának képviselői az észak-koreai fővárosban jártak.

Március 10-én Kim Dzsong Un észak-koreai vezető arról beszélt, hogy Phenjan és Peking között erősödni fog a barátság és az együttműködés.

Kim Dzsong Un tavaly Pekingbe látogatott, ahol a kínai és az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal együtt jelentek meg egy katonai díszszemlén.

A szerdai pekingi kínai-orosz csúcstalálkozó után Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin közös nyilatkozatban erősítették meg, hogy ellenzik a Phenjanra nehezedő külföldi nyomást, beleértve az elszigetelés politikáját, a gazdasági szankciókat, a katonai nyomásgyakorlást és más olyan módszereket, amelyek biztonsági fenyegetést jelentenek Észak-Koreára nézve.