Riccione baloldali önkormányzata árverésen vásárolta meg a villát, amelyben Benito Mussolini a nyári vakációit töltötte – írja az Index a Guardian híre alapján. Az ingatlanra egy neofasiszta párt egykori tagja is licitált. A polgármester szerint a villa neve marad, mert a történelmet nem eltörölni, hanem elmesélni kell, de azt is garantálta, hogy az épület soha nem válhat fasiszta zarándokhellyé.
A Rimini melletti adriai-tenger-parti város baloldali polgármestere, Daniela Angelini a vásárlást „a szeretet és a jövőbe tekintés aktusának” nevezte, és úgy fogalmazott, hogy az ingatlan köztulajdonba visszakerülése az egész város győzelme.
Az önkormányzatnak az árverésen le kellett győznie egy magánvevőt, aki az Olasz Szociális Mozgalom (MSI) egykori tagja volt. Az MSI-t 1946-ban Mussolini egykori támogatói alapították.
A tengertől néhány lépésre fekvő villát 1893-ban építették, 1934-ben pedig Mussolini második felesége vásárolta meg. A történetek szerint
Mussolini, aki a szintén Emilia-Romagna régióbeli Predappióban született, hidroplánnal érkezett a villához, és nyaralásai alatt gyakran kormányzati ügyeket is intézett a nyaralóból.
A Mussolini család az ingatlant húszszobásra bővítette, egy harmadik emeletet és teniszpályát is hozzáépítettek.
A villa sorsa a háború után hányatott volt. Köztulajdonba került, az ötvenes-hatvanas évek gazdasági fellendülése idején állatorvosi rendelőként és étteremként is működött. A hetvenes évek végén Riccione kommunista polgármestere le akarta buldózerezni.
Az épület évekig üresen állt, mígnem a kilencvenes évek végén a riminii Cassa di Risparmio takarékpénztár megvásárolta, felújította és 2005-ben kiállítótérként nyitotta meg a közönség előtt. Az épületben művészeti tárlatokat, rendezvényeket és polgári esküvőket tartottak.
A villa Mussolini-kötődése régóta megosztja Riccionét. A vita tavaly lángolt fel újra, amikor a takarékpénztár alapítványa árverésre bocsátotta az ingatlant. Giorgia Meloni miniszterelnök szélsőjobboldali pártja, az Olasz Testvérek képviselői követelték, hogy a vásárló ne változtassa meg a Villa Mussolini nevet.