A tisztségviselő az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint kiemelte, hogy a helyreállítási költségek forrása részben a befagyasztott orosz vagyon lehet. A miniszterhelyettes rámutatott, hogy azok a veszteségek, amelyeket Ukrajna a háború évei alatt elszenvedett, óriásiak. A helyreállítási szükségletek becsült összege már eléri az 588 milliárd dollárt. Kiemelte, hogy ez 33-szor több annál, mint amekkora összegről a Világbank a nyugat-balkáni háború után készített hasonló jelentésében beszélt, és tízszerese a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktust követő károk és helyreállítási igények teljes összegének.
„A jó hír viszont az, hogy ennek az összegnek legalább a felét, 300 milliárd dollárt kitesz a befagyasztott orosz vagyon, amelyet mindenképpen az ukrajnai helyreállításra kell fordítani. Ez Oroszország GDP-jének mintegy 25 százaléka, ami azt is mutatja, hogy Oroszország képes, köteles és kénytelen is lesz fizetni a rombolásért” – jegyezte meg Skrum.
A miniszterhelyettes kitért a lakásállomány pusztításának mértékére is. Szavai szerint Oroszország több mint 3 millió lakóingatlant semmisített meg Ukrajnában. „Magánlakásokról, családi házakról, kollégiumokról van szó. Összesen több mint 3 millió ilyen ingatlanról. Ez több, mint például Dánia teljes lakásállománya” – emelte ki. Hangsúlyozta, hogy az ilyen mértékű pusztítás miatt az ukrán állam kénytelen egyértelmű helyreállítási prioritásokat meghatározni. Elsősorban a kritikus infrastruktúráról, a logisztikáról, az utakról és a lakóépületek helyreállításáról van szó – tette hozzá.
Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy Denisz Smihal kedden kijelentette, hogy Ukrajna energetikai ágazatának helyreállítási és korszerűsítési szükséglete a következő tíz évre 90,6 milliárd dollárra tehető.