Az orosz tárca megjegyezte: Moszkva abból indul ki, hogy a felek már nem kötelesek a megállapodás betartására, és szabadon dönthetnek a további lépésekről. Oroszország a szerződés lejárta után is megfontoltan, Washington lépéseinek elemzése alapján fog cselekedni - szögezte le az orosz külügyminisztérium.
Oroszország úgy véli, hogy az Új START szerződés, a nyilvánvaló problémák ellenére, betöltötte alapvető funkcióit, és kezdetben hozzájárult a stratégiai fegyverkezési verseny visszaszorításához. Hangsúlyozta egyben: Oroszország továbbra is nyitott a stratégiai helyzet stabilizálása politikai-diplomáciai útjainak keresésére. Hozzátette: az orosz fél készen áll határozott katonai-technikai ellenintézkedésekre a lehetséges fenyegetések elhárítására a megállapodás lejárta után. A tárca szerint az Egyesült Államok szándékosan nem reagált Oroszország kezdeményezésére a szerződés korlátozásainak meghosszabbítása ügyében.
Washington hozzáállását ebben a helyzetben tévesnek és sajnálatosnak nevezte.
A moszkvai külügyminisztérium szerint az Egyesült Államok destabilizáló tevékenységet folytat a lejárt szerződéssel kapcsolatban. Megjegyezte, hogy 2023 februárjában Moszkva felfüggesztette a szerződés hatályát, mivel egyes szerződéses rendelkezések végrehajtása nem volt kielégítő, valamint az Egyesült Államok teljesen elfogadhatatlanul járt el, ellentmondva a szerződés alapelveinek és a preambulumban rögzített megegyezéseknek.
A hadászati nukleáris fegyverzetek csökkentéséről szóló, Új START, START-3 vagy prágai szerződés néven ismert, tíz évre szóló és legfeljebb öt évvel meghosszabbítható hatályú megállapodást 2010. április 8-án írta alá Oroszország és az Egyesült Államok akkori elnöke, Dmitrij Medvegyev és Barack Obama. A dokumentum mindkét félnek előírta: úgy csökkentse nukleáris arzenálját, hogy hét év elteltével, valamint azt követően a fegyverek összesített száma ne haladja meg a 700 hordozóeszközt (interkontinentális ballisztikus rakétát, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát és nehézbombázót), valamint az 1550 robbanótöltetet és a 800 telepített és nem telepített indítószerkezetet.
Januárban a The New York Times című amerikai lapnak Donald Trump elnök azt mondta: hagyni fogják, hogy lejárjon a szerződés hatálya.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly szeptemberben közölte: Oroszország az Új START szerződés lejárta után is kész egy évig tartani magát a megállapodáshoz, ha az Egyesült Államok is így tesz. Trump erre a javaslatra hivatalosan nem reagált.
Az Egyesült Államok 2017 szeptemberében, Oroszország pedig 2018. február 5-én érte el a szerződésben megszabott értékeket. A dokumentum 10 évre (2021 februárjáig) szólt, egy alkalommal öt évvel meghosszabbítható volt. Oroszország és az USA 2021-ben élt ezzel a lehetőséggel, és az egyezmény hatályát 2026. február 5-ig meghosszabbította.