Nyitókép: MTI/EPA

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2026. január 17. 20:22
Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

2015 júniusában 124 ezer illegális bevándorló érkezett Görögországba, főként Szíriából, Afganisztánból és Irakból. Augusztusban pedig már naponta átlagosan 100 hajó hozott menekülteket az országba és a tengeri szigetekre. A gazdasági következmény nem maradt el. A 2016-os évben már egyértelműek voltak a visszaesések mind a bevételek, mind a foglalások terén.

Megváltoztak a turisztikai célpontok is,

tehát a kedvelt desztinációknak a köre, míg korábban Kosz, Leszbosz, Hiosz, Szamosz szigetei voltak azok, amelyek a leginkább a turisták részéről látogatottak voltak – mondta el Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatok elemzője.

A migrációs válságot követően inkább a kontinentálisabb területekre, illetve más szigetekre kezdtek el nagy számban foglalásokat indítani a turisták, amelyek kevésbé voltak érintettek a mentőhajók vagy az illegális bevándorlók által. Ez a tendencia érdemben azóta sem változott, hiszen

a balkáni útvonalon fekvő szigetek ma is kitettek a kisebb migrációs hullámoknak.

A turisták biztosra szeretnek menni, ezért inkább Rodosz, Kréta, Zákinthosz és Szantorini területeire foglalnak. De ez nem csak Görögországban megfigyelhető, például Spanyolországban, Olaszországban vagy Máltán a 2015–2017 közötti időszakban nagyon hasonló tendenciák játszódtak le, és nagyon hasonló eredményekre jutottak.

A többi érintett országnál is megváltoztak a turisták által kedvelt desztinációk.

Az elemzés kitér arra is, hogy az illegális bevándorlók számos alkalommal tettek kárt a helyi épített örökségben. Egy görög minisztériumi jelentés szerint 2015 és 2020 között majdnem 2400 templomot érintett betörés, lopás, szentségtörés vagy vandalizmus.

A kutató szerint a görögországi menekültválság több fontos tényre is rávilágított. Az Európai Uniónak és az érintett államoknak is szolidaritásra, kooperációra és intézményfejlesztésre van szüksége, főképp abban, hogy ez a migrációs kérdés ez ne egy fragmentáló erővé, hanem egy közös kihívássá váljon, amelyet a közös politika tud majd kezelni. Másrészt megmutatkozott a koordináció hiánya Görögországon belül is, egy sokkal koordináltabb rendszerre, struktúrára lett volna szükség – mondta el Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatok elemzője az InfoRádióban.

Görögországban a turizmus a nemzetgazdaság meghatározó ágazata, amely évről évre egyre nagyobb arányban járul hozzá a GDP-hez, egyes becslések szerint 2028-ra a 21,3 százalékot is elérheti ez az arány.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást