Az elmúlt hónapokban több német tartományban is drónbehatolásokat észleltek, többnyire a biztonság szempontjából releváns infrastruktúrák felett. Szinte kivétel nélkül azonosítatlan drónok voltak, amelyek Németország mellett más európai országokban is repülőterek, katonai és „érzékeny” ipari létesítmények, továbbá energiaszolgáltatók felett repültek. A német hatóságok gyanúja szerint többnyire orosz drónok voltak.
Ez indította a szövetségi kormányt és a tartományokat arra, hogy egy berlini létesítményben egyesítsék a drónvédelmi erőforrásaikat. A hibrid hadviselés elleni küzdelem jegyében nyitotta meg Alexander Dobrindt belügyminiszter Berlinben a közös drónvédelmi központot, amely éjjel-nappal működni fog.
A cél az, hogy az illetékes szervek gyorsan és összehangoltan reagáljanak a ország biztonságát fenyegető veszélyekre.
Az új intézmény a szövetségi rendőrség központjában működik, lehetővé téve a biztonsági hatóságok, azaz a bűnügyi rendőrség, a fegyveres erők, továbbá a hírszerző szolgálatok képviselői számára az információcserét és az operatív intézkedések összehangolását.
Szervezeti modellként szolgált a közös terrorelhárítási központ, ahol a rendőség, a hírszerző szolgálatok és más illetékes hatóságok hosszabb ideje együttműködnek, ennek keretében információkat cserélnek az iszlamista terrorizmus jelentette veszélyekről.
A drónok felderítéséért és az ellenintézkedésekért való felelősség jelenleg széttagolt Németországban. Elsősorban a tartományok felelősek, de korlátozott erőforrásokkal rendelkeznek a hatékony ellenintézkedésekhez. A szövetségi rendőrség is részt vesz a munkában, ugyanakkor tevékenysége elsősorban a repülőterekre és a vasútállomásokra összpontosul.
A német fegyveres erők saját egységekkel rendelkeznek létesítményeik védelmére, ugyanakkor a tervek szerint kibővített hatásköröket kapnak, és nem csak a drónok eltérítésére, hanem lelövésükre is lesz jogkörük.