Nyitókép: MTI/PAP/Rafal Guz

Kiderült, lehet-e magyar ügyészségi közvetítés Zbigniew Ziobro ügyében

Infostart / MTI
2025. november 13. 20:45
Zbigniew Ziobro lengyel ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter három hónapos előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség a bíróságnál - közölte csütörtöki sajtóértekezletén Przemyslaw Nowak államügyészségi szóvivő.

Zbigniew Ziobro mentelmi jogának felfüggesztését a lengyel parlamenti alsóház múlt pénteken szavazta meg, és rábólintott a politikus esetleges előzetes letartóztatására is. Az ügyészség aznap el is rendelte Ziobro elfogatását, ennek végrehajtásával a lengyel belbiztonsági ügynökséget (ABW) bízták meg. Az ABW megállapításai szerint Ziobro "jelenleg Magyarországon tartózkodik, ezért nem sikerült letartóztatni" - közölte Nowak.

A letartóztatás szükségességét azzal indokolta meg, hogy Ziobro bujkálhat, és megnehezítheti az ellene folytatott eljárást.

Annak kapcsán, hogy az ellenzéki képviselő rákbetegséggel küzd, a szóvivő elmondta: amennyiben Ziobrót letartóztatják, szakorvosi vizsgálatra kerül sor, és egészségügyi akadályok megerősítése esetén elállnak a vizsgálati fogságtól.

A szóvivő arra is reagált, hogy Ziobro ügyvédje védencének külföldi kihallgatását kezdeményezte, például a magyarországi lengyel konzul közvetítésével. Nowak szerint ez adott esetben lehetetlen, mert az ügy „bonyolult és sokszálú”.

Kizárta a magyar ügyészség esetleges közvetítését is a nemzetközi jogsegély keretében.

„Akkor a gyanút magyar nyelvre kellene lefordíttatnunk, a magyar fordítást pedig a tolmács segítségével lengyelül olvasnák fel a gyanúsítottnak, miközben a magyar ügyész nem ismeri a mi eljárásunkat és az ügyet sem” – magyarázta a szóvivő.

Zbigniew Ziobrót hivatali visszaéléssel és kötelességmulasztással, összesen 26 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyekért akár 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség szerint az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány idején igazságügyi miniszterként a tárca munkatársaiból is álló „szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított”.

Ziobro és a PiS politikusai „abszurdnak” nevezték a gyanút. Zbigniew Bogucki, a lengyel államfői hivatal főnöke múlt pénteken úgy ítélte meg: a volt igazságügyi miniszter „nem számíthat igazságos perre Lengyelországban”, mert a lengyel igazságügy helyzete a jelenlegi kormány idején „beteges”.