A szociáldemokrata Kaunas elődje a tárca élén, a szintén szociáldemokrata Dovile Sakaliene október 22-én lemondott arra hivatkozva, hogy más elképzelései vannak a balti ország védelmének megerősítéséről, mint Inga Ruginiene miniszterelnöknek. Sakaliene az ország 2026-os védelmi költségvetésével kapcsolatosban keveredett nézeteltérésbe a kormányfővel.
Lemondási szándékának bejelentésével együtt közzétett a Facebookon több dokumentumot a költségvetéssel kapcsolatos kormányzati tárgyalásokról, és hangsúlyozta: legalább a GDP 5,5 százalékára rúgó védelmi büdzsére lenne szükség.
Kaunast tavaly választották be a litván parlamentbe, és ősszel került be a nemzetbiztonsági és a védelmi bizottságba. Azt megelőzően Litvánia második legnagyobb városa, Kaunas városi tanácsának tagja volt.