Nyitókép: Unsplash

Lottópolgármester – sorsolással döntöttek el egy önkormányzati választást

Infostart / MTI
2025. november 10. 21:40
Meglehetősen egyedi módszerrel döntötte el a választási bizottság egy japán városban, hogy a választáson ugyanannyi szavazatot kapó jelöltek közül végül ki legyen a polgármester.

Sorsolással választották ki vasárnap egy Japán keleti részén fekvő városban, hogy az ugyanannyi szavazatot kapó két jelölt közül ki legyen a polgármester – közölte hétfőn a város választási testülete.

A közhivatalokkal kapcsolatos választási törvénynek megfelelően az Ibaraki prefektúrában lévő Kamiszuban szerezte meg sorsolással a polgármesteri címet Kiucsi Tosijuki.

A sorsolásra azt követően került sor, hogy Kiucsi, aki korábban a városi tanács tagja volt és a harmadik ciklusára pályázó hivatalban lévő elnök, Isida Szuszumu egyaránt 16 724 szavazatot kapott.

A választási részvétel 44,22 százalékos volt, a leadott 33 667 szavazat közül 219 volt érvénytelen. Az Isidát támogatók egy, az ügyhöz közel álló forrás szerint fellebbezést akarnak benyújtani a választási bizottsághoz a szavazatok felülvizsgálatáért.

Bár a választásokat felügyelő belügyminisztérium azt közölte, hogy nem rendelkezik adattal hasonló esetről, a választási bizottság hivatkozásul felidézte, hogy volt már ilyenre példa Aomori prefektúrában, ahol szintén sorsolás döntött a szavazategyenlőség után a város polgármesteréről.