Margus Tsakhna szerint a légtérsértés a Finn-öböl felett történt.
Az észt külügyminiszter közölte, hogy Oroszország idén már négyszer sértette meg Észtország légterét, de a mostani incidenst – amelyben három vadászgép is belépett egyszerre az ország légterébe –, „példátlanul arcátlan provokációnak” nevezte.
„Oroszország egyre gyakrabban teszi próbára a határellenőrzésünket, erre és növekvő agresszivitására gyors politikai és gazdasági nyomásgyakorlással kell válaszolni” – mondta az észt tárcavezető.
Az incidens miatt az észt külügyminisztériumba kérették Oroszország ügyvivőjét, akinek tiltakozójegyzéket adtak át.
Az orosz MiG-31 vadászgépek Vaindloo szigeténél léptek be az észt légtérbe – írta közleményében az észt hadsereg. A közlemény szerint a gépeknek nem volt repülési terve leadva, és a transzponderük (radar-válaszjeladó) sem volt bekapcsolva, az észt légiirányító szolgálatokkal sem voltak kapcsolatban.
Kristen Michal észt miniszterelnök pénteken közölte, hogy országa kérni fogja a NATO Alapszerződése 4. cikkelyének aktiválását,
amely konzultációt ír elő a szövetségeseket között az egyik tagállam fenyegetettsége esetére.
„Egy ilyen (légtér)sértés teljességgel elfogadhatatlan. Észtország kormánya úgy döntött, hogy konzultációkat kér a NATO 4. cikke alapján” – írta Kristen az X közösségi portálon.
Pénteken a lengyel légteret is megsértette két orosz vadászgép a Balti-tengeri Petrobaltic tengeri fúrótorony biztonsági övezetében – közölte pénteken a határőrség, hozzátéve, hogy az incidensről értesítették a fegyveres erőket és más szolgálatokat.
„Két orosz harci repülőgép repült át alacsonyan a Petrobaltic fúrótorony fölött a Balti-tengeren, megsértve a fúrótorony biztonsági övezetét.”
Múlt héten Lengyelország feltehetően orosz drónokat lőtt le a légterében NATO-szövetségesei repülőgépeinek a támogatásával.
Az EU határozott fellépést ígért provokáció esetére
Ursula von der Leyen X-bejegyzésében azt írta: az EU minden provokációra határozottan fog reagálni, miközben erősíti a keleti országok védelmét.
Ahogy a fenyegetések fokozódnak, úgy fog az Európai Unió által Oroszországra nehezedő nyomás is fokozódni – szögezte le.
A pénteken délután bemutatott, immár 19. Oroszország elleni szankciós csomagra vonatkozó javaslatra utalva az uniós bizottság elnöke felszólította az EU vezetőit, hogy mielőbb hagyják jóvá a megszorító intézkedéséket.
António Costa, az Európai Tanács elnöke bejegyzésében kijelentette: az Európai Unió szolidaritást vállal Észtországgal.
Az észt légtér megsértése egy újabb elfogadhatatlan provokáció Oroszország részéről – jelentette ki.
Az eset ismételten hangsúlyozza az unió keleti országai megerősítésének, az európai védelmi együttműködés elmélyítésének és az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásának sürgető szükségességét - húzta alá.
„Az Oroszország fellépésére adott közös válaszunkat az Európai Tanács október 1-jére tervezett koppenhágai informális ülésén fogjuk megvizsgálni” – tette hozzá bejegyzésében Costa.
Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta, az orosz katonai repülőgépek Észtország légterének megsértése rendkívül veszélyes provokáció.
Ez már a harmadik ilyen jellegű uniós légtérsértés, tovább fokozza a feszültséget a régióban – hívta fel a figyelmet.
Közölte, szoros kapcsolatban áll az észt kormánnyal, majd kijelentette: az EU továbbra is támogatni fogja tagállamait védelmük megerősítésében európai erőforrásokkal.
„Putyin próbára teszi a Nyugat elszántságát. Nem mutathatunk gyengeséget” – tette hozzá bejegyzésében az uniós diplomácia vezetője.
Mark Rutte NATO-főtitkár bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy beszélt Kristen Michal észt miniszterelnökkel az orosz légtérsértésről. A NATO válasza a keleti szárny védelmének irányításával gyors és határozott volt – jelentette ki.
Allison Hart, a NATO szóvivője a közösségi oldalon közzétett üzenetében közölte, hogy a katonai szövetség azonnal reagált az észt légtér megsértésére, és repülőgépei elfogták az orosz vadászgépeket. Az eset egy újabb példája a felelőtlen orosz viselkedésnek és a NATO reagálási képességének – tette hozzá bejegyzésében a NATO szóvivője.