A debreceni üzem közelgő avatásról több német és osztrák hírportál is beszámolt, utalva arra, hogy Debrecenben több mint 400 hektáros területen a BMW Group egy teljes járműgyárat épített, ahol az új modellgeneráció első képviselője a SUV iX3 lesz
A mintegy 2000 alkalmazottat foglalkoztató gyár októberben kezdi meg az első, tisztán elektromos hajtású Neue Klasse modellek gyártását, új korszakot nyitva a fenntartható mobilitás jövőjében. A szaklapok arra hívják fel a figyelmet, hogy miközben sok autógyártó gyárbezárásokat és létszámleépítéseket fontolgat, a BMW egy vadonatúj magyarországi üzemmel bővíti termelési kapacitásait. A Magyarországon gyártott új modellel az Oliver Zipse vezette müncheni székhelyű vállalat célja az elektromos autók európai piacának meghódítása, a helyi és főleg a kínai versenytársak legyőzése.
Az első évben várhatóan 50 ezer autó gördül le a debreceni gyártósorról. A gyárban a futószalagokon, robotok seregének segítségével már folyik a munka, sőt az elmúlt időszakban a világ szinte minden tájáról érkeztek újságírók, hogy tanulmányozzák az új helyszínt.
A Der Standard emlékeztetett arra, hogy az Audi több mint harminc éve Győrt hódította meg, Esztergomban a Suzuki létesített üzemet, míg Kecskemét a Mercedes magyarországi központja. A lap idézte PappLászló debreceni polgármestert is, aki a BMW terjeszkedésével kapcsolatban kiemelte Kelet-Magyarország gazdaságosabb fejlesztésének stratégiáját.
A források emlékeztettek arra is, hogy a bajor cégcsoport globális termelési hálózatában négy kontinensen 32 üzem található. Debrecen a hírek szerint Oliver Zipse projektje volt, amivel évekkel ezelőtt, még termelési igazgatóként állt elő. Akkoriban egy új európai üzemre gondolt, állítólag a kínai beruházások ellensúlyaként. Eredetileg benzin- és dízelmeghajtású gépkocsik gyártásának helyszínekén tervezték, de változtak az idők és párhuzamosan a modellek is.
Az új elektromos SUV iX3 az új osztály első modelljeként gördül majd le a debreceni gyártósorról. Az újság szerint erre már október végén sor kerül. A német portálok légi felvételek sokaságát készítették az napelemekkel eltátott üzemegységekről, mint ahogy a gyárban folyó munkavégzésről is.
A BMW vezetőinek meggyőződése, hogy Magyarországgal jó helyszínt választottak. Egyikük az Orbán Viktor „illiberális demokráciájával” szembeni ellenvetésekre azt válaszolta, hogy a politikai struktúrák jönnek és mennek, de Magyarország az EU-ban van – emelte ki
A SUV iX3 nemcsak új modellt, hanem egyben az autógyártásban új korszakot jelent – hangzott az értékelés.