Alig két héttel ezelőtt arról érkezett hír, hogy a Rheinmetall tüzérségi lőszereket gyártó üzemet nyitott az ország északi részében található unterlüssi telephelyén. Armin Papperger vezérigazgató úgy értékelte, hogy 2027-ig fokozatosan évi 350 ezer darabra növelhetik a 155 milliméteres lövedékek gyártását. Ezzel egy időben a cég megerősítette azt is, hogy a kormánnyal együttműködve növeli Ukrajna különböző fegyverzetekkel, mindenekelőtt páncélozott harci járművekkel történő támogatását.
A cég mostanáig elsősorban páncélosokkal, légvédelmi rendszerekkel és lőszerekkel volt jelen a hadiipari piacon, most viszont arról érkezett hír, hogy a vállalat a haditengerészettel is kacérkodik, és több németországi hajógyár átvételét tűzte ki célul.
Németországban a brémai székhelyű Lürssen csoport egyeduralkodó a hajóépítésben, a nagy hagyományokkal rendelkező vállalt az elmúlt évtizedekben különösen a luxusjachtok gyártásával szerzett hírnevet.
A Rheinmetall most azt tervezi, hogy átveszi a csoport katonai részlegét.
Célja az, hogy hozzájáruljon a hadihajógyártás fellendítéséhez.
A Rheinmetall a múlt évben mintegy 40 ezer alkalmazottal 9,8 milliárd eurós árbevételre tett szert. A Lürssen csoport, illetve mintegy 2100 alkalmazottjának az átvételével mintegy egymilliárd eurós további "forgalmat" vásárol. Ezáltal tovább szilárdíthatja piaci pozícióit, és felzárkózhat a többi európai fegyvergyártó vállalatai mellé.
A terv szerint a Rhenmetall a Lürssen négy hajógyárát veszi át, és azokban a német haditengerészet számára fregattokat és korvetteket gyárt majd. A vezérigazgató, Armin Papperger szerint a cél az, hogy a vállalat lehetőség szerint a fegyveripar valamennyi területén megvesse a lábát. „Ez azt jelenti, hogy a szárazföldön, a levegőben, a tengeren és az űrben is pozicionálja magát” – jelentette ki.
Papperger ugyanakkor számít arra is, hogy az átvétel egyben biztosítja a Lürssen csoport meglévő infrastruktúrájának szinergiahatásait is.
A német fegyvergyártó óriásnak a hajóépítés területén nincsenek tapasztalatai. Fő gyártási területeit a szárazföldi erők számára gyártott fegyverzetek, lőszerek, illetve léglehárító rendszerek jelentik. Ezenkívül a cég beszállítóként részt vesz az amerikai F35-ös vadászgépek előállításában is, továbbá drónokat, hamarosan pedig katonai műholdakat is gyárt.
A Rheinmetall vezetője szerint a mostani lépés a fegyvergyártó konszern számára számos stratégiai lehetőséget biztosít az új európai együttműködési vagy további felvásárlások szempontjából.