Nyitókép: mrohana/Getty Images

Két kisváros összes középiskoláját be kellett zárni az erőszakhullám miatt Hollandiában

Infostart
2025. szeptember 12. 21:30
Két diákcsoport konfliktusa terjedt ki sok középiskolára.

Erőszakhullám miatt bezártak az összes középiskola két szomszédos kisvárosban Hollandiában pénteken, írja a 24.hu a BBC alapján.

Beverwijk és Heemskerk településein összesen öt iskolában rendeltek el tanítási szünetet annak érdekében, hogy helyreálljon a rend, miután a közösségi oldalakon videók terjedtek el arról, hogy tinédzsereket támadnak meg, és a mesterséges intelligencia által generált videókon robbanásokat imitáltak két érintett intézményben is.

Martijn Smit, Beverwijk polgármestere háromnapos rendkívüli állapotot hirdetett, betiltotta a három vagy annál több ember részvételével zajló gyülekezéseket, és magas kockázatú területeket jelölt meg, hogy megelőzze a fegyverhasználatot.

„A szülők aggódtak amiatt, hogy a gyerekeknek iskolába kell menniük. Szóval az volt a legbölcsebb, hogy legyen egy nyugodt napunk és hétfőn kezdjük újra” – mondta a településvezető.

Az elharapódzó erőszakkal fiatalok két egymással szemben álló csoportját okolják. A történet azzal kezdődött, hogy az egyik beverwijki iskolában súlyos anyagi kárt okoztak, majd vandalizmus miatt őrizetbe vettek egy 22 éves férfit.

Ezt követően tömegverekedés tört ki a településen, melynek során egy fiatal súlyos sérüléseket szenvedett. Egy, a TikTokon keringő videó szerint a gyereket úgy rúgták fejbe a földön fekve, hogy a szája be volt ragasztva.

A polgármester szerint az emberek megijedtek. „Voltak, akiknek letépték a nadrágját, levideózták a nemi szervét és kiposztolták a netre” – ecsetelte.

Foort van Oosten holland igazságügyi miniszter szerint rendkívül szomorú, hogy az iskoláknak ilyen intézkedésekről kellett döntenie, a gyerekeknek ugyanis joga iskolába járni.

A rendőrség közleményében arról írt, azon dolgoznak, hogy helyreállítsák a rendet és a biztonságot a területen.

(Nyitóképünk illusztráció)