Nyitókép: Pixabay

Sok a halott: a Facebook korlátozása miatt rohanták meg a parlamentet a fiatalok

Infostart / MTI
2025. szeptember 8. 15:16
Könnygáz és gumilövedékek bevetésével oszlatta fel a nepáli rendőrség a fővárosban hétfőn azoknak a fiataloknak a tüntetését, akik egy rendőrségi kordont áttörve a parlament épületébe is megkíséreltek betörni. Az erőszaknak halálos áldozatai is vannak.

Legalább 10 ember meghalt és többen megsebesültek. Szehar Hanal rendőrségi szóvivő azt mondta: "10 tüntető halt meg és 87 a sebesültek száma". Hozzátette: "a tömeg még mindig az utcán van".

Az AFP francia hírügynökség újságírói szerint a rendfenntartók akkor avatkoztak be, amikor több ezer fős tömeg közeledett a parlamenthez, amelynek bejáratát eltorlaszolták. Ekkor néhány tüntető megpróbálta áttörni a rendőrség által felállított biztonsági kordont. "Könnygázt és vízágyúkat vetettünk be, amikor a tüntetők behatoltak a lezárt zónába" - erősítette meg az AFP-nek a rendőrségi szóvivő.

Legalább három áldozat belehalt sérüléseibe a közeli Katmandu Civil Kórházban, amely több mint 150 sérültet fogadott be - állította Randzsana Nepal, az intézmény egyik szóvivője. "A kórházban soha nem tapasztaltam ilyen káoszt" - nyilatkozta az AFP-nek. "A könnygáz elárasztotta a helyiségeket, és megnehezítette az orvosok munkáját" - magyarázta.

A demonstrálók a közösségi média - egyebek mellett a Facebook - használatára múlt héten bevezetett korlátozások és a kormányzati korrupció ellen tiltakoznak. A hatóságok azért blokkolták a hozzáférést több közösségimédia-platformhoz, mert a gyanújuk szerint több felhasználó hamis profillal csalásokat követett el, illetve álhíreket és gyűlöletkeltő tartalmakat terjesztett.

A hétfői megmozdulás után a rendőrség kijárási tilalmat vezetett be helyi idő szerint este 10-ig a parlament környékén.

"A korrupciót blokkoljátok, ne a közösségi médiát!" és "Fiatalok a korrupció ellen" feliratú transzparensekkel és nepáli zászlókat lengetve vonultak fel több ezren Katmandu utcáin. A tüntetők között többségében fiatalok és diákok voltak, köztük sokan az iskolai egyenruhájukat viselték. A parlament épületénél Nepálban tilos demonstrálni, ezért a rendőrök ott szögesdrótakadályokkal tartóztatták fel a tiltakozókat.