Nyitókép: MTI/AP/Bernat Armangue

Háromezer drón festi színesre a Szent Péter-bazilikát

Infostart / MTI
2025. szeptember 3. 21:15
A 2025-ös jubileumi szentévben mostanáig 24 millió zarándok érkezett a Vatikánba.

Eddig 24 millió látogató érkezett a szentévben a Vatikánba, és lehet, hogy többen lesznek, mint az előzetesen becsült 30 millió – közölte az Evangelizációs Dikasztérium. A 25 évente rendezett szentévet Ferenc pápa tavaly december 24-én nyitotta meg a Szent Péter-bazilika szent kapujának kitárásával.

Korábban több mint 30 millióra becsülték a szentévben a Vatikánba érkezők számát. Azokról a zarándokokról van szó, akik kimondottan a szentév alkalmával utaznak el Rómába, ahol felkeresik egyebek között a pápai bazilikákat, áthaladnak a templomok szentkapuin, ellátogatnak a jelentősebb keresztény helyszínekre.

A 24 millió között valószínűleg azokat is regisztrálták, akik turistaként érkeztek Rómába, de részt vettek a jubileumi programokon.

A vatikáni hivatal által számolt látogatók között szerepelnek azok is, akik Ferenc pápa halálának napján, a temetésén, valamint az új egyházfő, XIV. Leó megválasztásakor szintén jelen voltak, vagy akkor áthaladtak a szentkapukon.

A szentév eddigi legnagyobb eseménye az augusztus elején rendezett Jubileumi Ifjúsági Találkozó volt, amelyen több mint egymillió fiatal vett részt a Rómához közeli Tor Vergata mezején.

Százezres tömeget várnak a Szent Péter térre most vasárnap is a tizenöt évesen meghalt Carlo Acutis szentté avatására. Ugyanott jövő hét végén az emberi testvériség világnapját rendezik meg a nemzetközi könnyűzene képviselőivel. A programban szerepel a Szent Péter-bazilika kupolájának fényfestése is háromezer drónnal.

A jubileumi szentév január 6-án zárul a bazilika szent kapujának bezárásával.