Románia jelenleg 27 jelentős fegyverkezési és beszerzési programot hajt végre, amelyek minden haderőnemre kiterjednek – mondta az InfoRádióban Pataky István, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, a maszol.ro internetes portál főszerkesztő-helyettese.
„Hosszú a lista. Ha csak az F-35-ös vadászgépeket említjük, vagy a kiemelt befektetést, a Patriot rakétarendszert, akkor máris láthatjuk, hogy nagyon komoly összegekről van szó” – mondta, hozzátéve: minden más haderőnemre is kiterjednek a vásárlások.
„Románia gazdaságilag éppen elég nehéz helyzetben van, ezért némi meglepetést jelentett, hogy Nicusor Dan államfő ennyire határozottan kiállt amellett, hogy az ország vállalja, és a GDP 5 százalékát a védelemre fordítja.
Románia a legkorszerűbb F-35-ös harci repülőgépeket szerzi be, ezek fokozatosan váltják fel az F-16-osokat, amelyeket 2034 és 2040 között kivonnak majd a forgalomból.
Ma Románia közel 50 darab, még az 1980-as években gyártott F-16-os repülőgéppel rendelkezik, és szovjet gyártmányú MIG-21-esei is vannak. Ezeket fokozatosan lecseréli, 2026-2027-re összesen 49 F-16-osa lesz majd, és 6,5 milliárd dollár értékben 32 F-35-ös vadászgépet, azaz két századot vásárol. A rakétavédelmi rendszereknél is számos fejlesztési programjuk van, Románia egyébként már rendelkezik saját Patriot légvédelmi rendszerrel” – mondta az elemző.
Románia elsősorban az orosz–ukrán háborúra hivatkozik, azt mondja, létszükséglet, hogy erős legyen. A román hadsereggel nagyon komoly problémák voltak, és talán még vannak is, és a szakértő szerint igazából a fegyverkezés leplez rengeteg olyan hiányosságot, ami a hadsereg szervezését illeti.
De a legalapvetőbb, hogy a fegyverzet bevásárlása román részről az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség megerősítését célozza
– hangsúlyozta a szakértő.
Az Oeconomus elemzése azt is kiemeli, hogy Románia védelmi politikája az elmúlt évek hullámzó kiadásait követően most egyértelmű növekedési és modernizációs pályára állhat. A GDP 5 százalékára emelt védelmi ráfordítás hosszú távon biztosítja a haderő korszerűsítését, a többrétegű légvédelem kiépítését, valamint a harckocsi- és vadászgépflotta megújítását.