A CIK augusztus elején határozott úgy, hogy megfosztja hivatalától Milorad Dodikot. A döntés hátterében az állt, hogy a boszniai fellebbviteli bíróság másodfokú ítéletében megerősítette a Milorad Dodik elleni elsőfokú ítéletet, és a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltotta.
Mivel a boszniai törvények értelmében a börtönbüntetés pénzbírsággal kiváltható, Milorad Dodik korábban már kifizette a kiszabott 36 500 konvertibilis márka (mintegy 7,4 millió forint) összegű büntetést.
A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen
a büntetőtörvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető, és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.
A büntetőtörvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította, döntésének hátterében pedig a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.
Az EBESZ bosznia-hercegovinai missziója azonnal üdvözölte a választások kiírásáról szóló döntést, és felszólította az összes érintett szereplőt, hogy biztosítsák a teljes választási folyamat békés és rendezett lebonyolítását. A választások megzavarására vagy jogellenes befolyásolására irányuló minden intézkedés jelentős kockázatot jelent az ország stabilitására - figyelmeztettek.
Dodik nem hajlandó elfogadni a felmentéséről szóló döntést,
és továbbra is a boszniai Szerb Köztársaság elnökének tartja magát. Annak ellenére, hogy ehhez nem volt törvényes joga a CIK határozata alapján, nemrég javaslatot tett az új kormány összetételére vonatkozóan is. Október 25-re pedig népszavazást kezdeményezett a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjénél, amelyen a választók véleményt mondhatnak arról, hogy elfogadják-e Milorad Dodik hivatalától megfosztott államfő eltávolítását, illetve elfogadják-e az 1995-ös daytoni békemegállapodás alapján létrehozott nemzetközi főképviselői hivatal döntéseit.