Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hao

Kína felvonultatja a még soha nem látott harceszközeit

Infostart / MTI
2025. augusztus 20. 13:45
Kína szeptember 3-án nagyszabású katonai díszszemlét tart Pekingben a második világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulója alkalmából, amelyen korábban nem látott fegyvereket és haditechnikai eszközöket is bemutatnak - közölte szerdán a kínai államtanács tájékoztatási hivatala.

A katonai díszszemlén kizárólag hazai gyártású, már rendszeresített harceszközök jelennek meg, a bemutatott eszközök között pedig nagy számban lesznek olyanok, amelyeket most láthat először a nyilvánosság - mondta Vu Cö-ko vezérőrnagy, a díszszemle előkészítéséért felelős szervezet helyettes vezetője.

Vu szerint a díszszemle azt hivatott jelezni, hogy a kínai hadsereg képes megvédeni az ország szuverenitását és biztonságát, valamint elegendő erővel rendelkezik a világbéke megőrzéséhez. Hozzátette: az esemény a hadsereg technológiai fejlődéshez és az új hadviselési formákhoz való alkalmazkodóképességét, valamint a jövő háborúira való felkészültségét hivatott bemutatni.

A csaknem 70 perces, 45 alakzatból álló katonai díszszemlét a Tienanmen téren rendezik, amelyet Hszi Csin-ping kínai államfő külföldi vezetők jelenlétében tekint meg.

Kínában 1949 és 1959 között minden évben katonai díszszemlével ünnepelték az államalapítás évfordulóját. 1960-ban a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kormány úgy határozott, hogy ötévente kisebb, tízévente nagyobb - katonai parádéval kísért - megemlékezést tartanak. A kulturális forradalom éveiben (1966-1977) nem rendeztek díszszemlét. Huszonnégy év szünet után, a 35. évfordulón, Teng Hsziao-ping javaslatára ismét katonai járművek vonultak fel Pekingben. 1999-ben és 2009-ben Csiang Cö-min, illetve Hu Csin-tao idején tartottak újabb seregszemléket.

Hszi Csin-ping elnöksége alatt először 2015-ben rendeztek katonai díszszemlét, legutóbb pedig 2019-ben, a Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulóján, amelyen hivatalos adatok szerint közel 15 ezer katona, 580 haditechnikai eszköz és több mint 160 repülő vett részt.

A közelgő felvonulás előkészületei hetek óta zajlanak Pekingben. A főpróbákat augusztus 9-10. és 16-17. között rendezték meg, azokon 22 ezer, illetve 40 ezer ember - katonák, rendőrök és nézők - vett részt. A szervezők szerint a díszszemle előkészületei gyakorlatilag befejeződtek, így minden készen áll a szeptember 3-i rendezvényre. A díszszemle Peking központjában, a Tienanmen téren és annak környékén zajlik majd, szigorú biztonsági intézkedések mellett.