Nyitókép: Pictures from History/Gettya Images

Borzalmas leletre bukkantak Irakban

Infostart / MTI
2025. augusztus 18. 20:03
Húszezer fős tömegsírt találtak, a közel-keleti országban, amelynek kormánya az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet gyanúsítja a tömeggyilkossággal.

Az iraki kormány mindent meg fog tenni az Iszlám Államnak (IS) tulajdonított tömegsírban fekvő több ezer áldozat maradványainak azonosítására - jelentette be Bászim el-Avádi kormányszóvivő.

Moszul déli részén, el-Haszfában vasárnap kezdődött meg a hatóságok becslései szerint akár 20 ezer áldozatot is magában rejtő tömegsír feltárása. A kormányszóvivő kijelentette, hogy minden technikai és jogi intézkedést megtesznek az áldozatok azonosítása, jogaik védelme és hozzátartozóik támogatása érdekében.

Avádi hangsúlyozta, hogy dokumentálják és a világ tudomására fogják hozni a terroristák bűncselekményeit és azok mértékét. Elmondta, hogy még évekkel az Iszlám Állam 2017 decemberi leverése óta is folyamatosan kerülnek elő bűntetteik bizonyítékai.

A terrorszervezet egykor Irak és a szomszédos Szíria nagy területeit ellenőrzése alatt tartotta. A szervezetet katonailag legyőzték, de azóta is aktív nemzetközi terrorszervezetként.