Nyitókép: Google Maps

A bánya győzött a történelmi templom fölött is – átmenetileg

Infostart / MTI
2025. augusztus 18. 12:02
Vörös fából épült történelmi temploma átköltöztetésére készül az északi sarkkörtől 200 kilométerre északra fekvő svédországi Kiruna a város épületeinek áthelyezése keretében. Az áthelyezésekre az Európában egyik legnagyobbnak számító vasbánya bővítése miatt van szükség.

Az 1912-ben emelt és Svédország egyik legszebb épületének tekintett templomot különleges konvojra emelik rá, és két nap alatt - augusztus 19-én és 20-án - nagyon lassan - óránkénti 0,5-1 kilométeres sebességgel haladva a mintegy 5 kilométerrel távolabbra, az új városközpont felé szállítják.

A bonyolult és költséges logisztikai műveletet az LKAB, az óriási vasbányát üzemeltető vállalat irányítja.

A művelet költségeit félmilliárd svéd koronára (17,7 milliárd forint) becsülik, amelyet a bányavállalat finanszíroz.

A 18 ezres lélekszámú városban megközelítőleg tízezer embert várnak a látványos művelet megtekintésére.

A mind mélyebbre történő ásás következtében - a bányavállalat ma már 1365 méter mélyen termel ki vasércet - meggyengült a város alatti talaj szilárdsága, növelve egyes térségekben a házomlás veszélyét.

A bányászat Kirunában közel húsz éve kezdődött, és a tervek szerint legalább 2035-ig folytatódik.

A 40 méter széles és 672 tonna súlyú impozáns építmény Gustaf Wickman svéd építész alkotása, különböző stílusok ötvözésével készült. A padokat az őslakos számi (lapp) nép motívumai díszítik.

Az épület különleges külsejét vörös színének és neogót stílusának köszönheti, tetőzete földig hajlik, a falakon több nagy ablak található.

A szerény kialakítású templombelső a svéd romantikus stílus elemeit tartalmazza, az oltárfalat art nouveau stílusban Svédországi Jenő herceg (1865-1947) festette. A pasztellszínekkel készült tájképet a herceg toszkánai és délnyugati-svédországi utazásai ihlették.

Az eddig áthelyezett huszonhárom kulturális emlék közül a templom a legimpozánsabb - közölte az LKAB, amely szerint az épület átköltöztetése "egyedülálló esemény a világtörténelemben".

A cég szerint alaposan tanulmányozták az építészeti gyöngyszemet a költöztetés miatt, oly módon, hogy a lehető legteljesebben őrizhessék meg a kulturális értékeit, ügyelve arra, hogy az oltárfalat és az orgonát gonddal helyezzék át.

Az építmény új helye egy domb tetején lesz, Kiruna 2022 szeptemberében felavatott új városközpontja és a temető között.

Az előkészületek és az utak kiszélesítése több mint egy éven át tartott az KLAB szerint.

"Az egész templom egy gerendarendszeren nyugszik, így két sor vontatót használunk" - magyarázta Homblad Johansson projektvezető.