Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Lehotka László

Kompromittáló képet lőtt a Google autója, sokba fog fájni a pucérkodás

Infostart
2025. július 31. 04:15
Nagy port kavart a Google egyik autója azzal, hogy egy pucér feneket kapott lencsevégre. Bíróságra került az ügy, először a sértettet hibáztatták.

Kártérítést ítélt meg a bíróság egy argentin rendőrnek, akit meztelenül örökített meg az udvarán a Google egyik autója, amikor a Street View szolgáltatás frissítéséhez járta az utakat.

A férfi állítása szerint egy két méter magas fal mögött állt. Miután a pucér hátsója felkerült az internetre, nagy feneket kerítettek a 2017-ben készült képnek: nemcsak a lakcímét hozták nyilvánosságra, de a közösségi médiában, sőt, még a helyi televízióban is kiemelt figyelmet kapott az eset.

A rendőrt a történtek után nemcsak a környéken, de a munkahelyén is folyamatosan gúnyolták – idézi a CBS News beszámolóját a vezess.hu.

Jogi útra terelte az ügyet, tavaly azonban egy bíróság visszadobta azt, mondván, csak saját magát okolhatja azért, hogy „nem megfelelő körülmények között mászkált az otthona kertjében”. A Google azzal védekezett, hogy nem volt elég magas a kerítés.

Végül a fellebbezés hozott fordulatot az ügyben, másodfokon ugyanis arra a következtetésre jutottak a bírák, hogy a férfi méltóságát súlyosan megsértették. Kiemelték azt is, hogy mivel az óriásvállalat a felvételeken rendre elmossa az emberek arcát és a járművek rendszámtábláit, tisztában van azon kötelezettségével, hogy nem szabad harmadik fél részére kárt okoznia.

Az ítélet értelmében a Google-nak 12 500 dollár, átszámítva több mint 4,3 millió forintnyi kártérítést kell fizetnie.

(Címlapképünk illusztráció.)