Nyitókép: Pexels.com

Tizenkét egészséges páviánt öltek le a nürnbergi állatkertben

Infostart / MTI
2025. július 30. 08:20
Súlyos bírálatok ellenére helyhiány miatt elpusztítottak 12 egészséges páviánt a nürnbergi állatkertben az intézmény közlése szerint.

Állatvédők szerint ez sérti a német állatvédelmi törvényt. A Pro Wildlife, a Német Állatvédő Szövetség, valamint a Német Jogi Társaság az Állatvédelemért bejelentették, hogy bűnügyi feljelentést tesznek.

Az állatkert már 2024 februárjában jelezte, hogy a túlszaporodott majomállományt meg fogják ritkítani, ami rögtön kiváltotta állatvédők heves tiltakozását.

Kedden aktivisták betörtek az állatkert területére. A rendőrség előállította a tiltakozó akció résztvevőit. Az állatkert közölte, hogy "üzemi okokból" zárva tart a nap folyamán. Az Animal Rebellion nevű szervezet tüntetést szervezett az állatkert elé a páviánok elpusztítása miatt.

Az állatkert majomházában az utóbbi időben már negyvennél is több állatot tartottak, bár a házat eredetileg csak 25 kifejlett majomra és néhány fiatal egyedre tervezték. A túlzsúfoltság egyebek között sérülésekkel járó konfliktusokhoz vezetett a páviánok között.

Dag Encke igazgató elmondta, hogy az állatkertnek nem volt más választása, mint gyéríteni a majompopulációt, mert más intézmények nem tudták őket átvenni, a nőstényekbe beültetett fogamzásgátló eszközökkel pedig nem érték el a kívánt eredményt. Hozzátette, hogy a páviánok elengedése a szabadba, illetve a majomház bővítése nem jöhetett szóba. A páviánokat lőfegyverrel pusztították el, és tetemüket táplálékként ragadózóknak adták, mint ahogy a külön erre a célra tartott egyéb állatfajok esetében is történik ez az állatkertben – tette hozzá.

Az állatkertben tartott állatok időnkénti elpusztítása a Német Állatvédő Szövetség szerint "bevett gyakorlat".

(Címlapképünk illusztráció.)