A kambodzsai–thaiföldi határvita nem új keletű, évszázados államközi konfliktus, amely a gyarmati térképek pontatlanságára és a nemzetközi jogi ítéletek eltérő értelmezésére vezethető vissza.
Mint az InfoRádió megkeresésére Szakáli Máté, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója elmondta, május végén kezdődtek fegyveres összecsapások a szárazföldi határ több pontján a fegyveres erők között thai és kambodzsai oldalon, ezek pedig július végén váltak intenzívvé; az Egyesült Államok gazdasági nyomásgyakorlása következtében a Kuala Lumpurban folytatott többoldalú tárgyalásokon állapodtak meg a felek egy azonnali tétel nélküli tűzszünetről, ami hatályba is lépett, és ha összességében a határszakaszt nézzük, akkor tartják is hozzá magukat.
„A tűzszünet jelentősége, hogy ezzel a nyílt összecsapások a hadseregek között abbamaradnak, és a kitelepített lakosság a határ mindkét oldalán visszatérhet a lakóhelyére” – tette hozzá.
A helyzet azonban rendkívül törékeny. A határ mentén továbbra is nagy létszámú haderő állomásozik. A kölcsönös vádaskodás nem szűnt meg a fegyverszünet betartásához kapcsolódóan sem, és a lakosságban is erős a bizalmatlanság a tartós béke iránt, és ahhoz, hogy az tartós fegyvernyugváshoz vezessen, elengedhetetlen lenne egy független, nemzetközi megfigyelői misszió, illetve egy közös incidenskezelési mechanizmus felállítása a kutató szerint. Enélkül a tűzszünet valójában csak fegyveres nyugalom, nem pedig fegyvernyugvás.
„A felek között Malajzia bevonásával folyamatban vannak tárgyalások egy monitorozó misszió felállításáról” – mutatott rá.
A harcok július 28-án éjféltől szűntek meg. Az, hogy a fegyverszüneti feltételek mennyiben lesznek hosszabb távon teljesíthetők, nyilván a fegyverszünetben érintett és a közvetítésben résztvevő felektől is függ, így Kínától és az Egyesült Államoktól is.
A határvita gyökerei a gyarmati korszakra vezethetők vissza, konkrétan egy 1904-es és egy 1907-es francia–sziámi szerződésegyüttesre.
„Az 1904-es szerződés a természetes vízválasztó vonal elvét tekintette irányadónak. Francia-Indokína, aminek része volt a korabeli Kambodzsa és Sziám, azaz a mai Thaiföld között. Az 1907-es szerződés ettől eltérő tartalmú térképet tartalmazott. Sziám elfogadta a francia térképet évtizedeken keresztül, részben a gyarmati hierarchia következtében, és e hallgatólagos elfogadásra hivatkozva döntött még 1962-ben a hágai Nemzetközi Bíróság Kambodzsa javára egyes területek vonatkozásában, de maga a határszakasz azért lehet folyamatosan visszatérő konfliktusforrás, mert nincs a felek által kölcsönösen elfogadott és azonosan értelmezett nemzetközi jogi keret, tehát nincs kétoldalú megállapodás a határkijelölésről, és nincs egy általánosan elfogadott nemzetközi választott bírósági döntés sem” – foglalta össze a jelen problémát.