Legkevesebb ketten életüket vesztették, többen megsérültek, és több száz embert evakuáltak a Ciprus déli részén terjedő erdőtűz miatt, amely már két települést elért, és továbbiakat fenyeget. A helyi hatóságok közlése szerint a két halálos áldozatot (egy idős házaspár) szerda éjszaka egy kiégett autóban találták meg.
A szigetet nagy szárazság sújtja, vízforrásai rendkívüli mértékben megcsappantak. Szerdán a 43 Celsius-fokos kánikula miatt hőségriasztást adtak ki. Az időjárás még melegebbre fordul csütörtökön, az előrejelzés szerint akár a 44 Celsius-fokos csúcshőmérsékletet is elérheti.
A tűzoltóság szóvivője csütörtökön az X-en azt írta, hogy a tűzben "nincsenek aktív frontok", de az intenzív fellángolások folyamatosak a térségben, mert a hőmérséklet ezekben a napokban várhatóan eléri a 44 fokot. A műholdképek tanúsága szerint több ponton is lángolt a terület, az onnan érkező, a szárazföldről készített képe pedig leégett épületeket és elszenesedett földet is mutatnak.
A ciprusi hatóságok az EU Polgári Védelmi Mechanizmusán keresztül kértek segítséget. Válaszul az EU veszélyhelyzeti reagálási koordinációs központja Spanyolországban állomásozó két Canadair típusú repülőgépet mozgósított az uniós közös tűzoltóflotta keretében.
Az idei erdőtüzek megfékezésére az EU Ciprus mellett Albániában és Észak-Macedóniában is beavatkozott, ahol egyebek többek között Görögország, Olaszország, Horvátország repülőgépeit és Magyarország helikoptereit is bevetették. Emellett Németországból és Franciaországból tűzoltó felszereléseket küldtek Szíriába.
A nyári hónapokban az unió 14 tagállamból előre telepített mintegy 670 tűzoltót Portugáliába, Spanyolországba, Görögországba, Olaszországba és Franciaországba, hogy szükség esetén helyben támogassák a hazai beavatkozási egységeket.