Nyitókép: Pixabay

Közösségi összefogással meg lehet hackelni a Google térképet

Infostart
2025. július 20. 06:24
Egy holland üdülőtelepülés úgy gondolta, nem kér annyi turistát, így elkezdte jelentgetni saját útjait.

Zandvoort lakosai tömegesen jelentették a Google Mapsen, hogy útjaik el vannak zárva, pedig valójában szó sem volt erről. A navigációs app viszont elhitte a sok bejelentést, így a turisták elkerülték a környéket a lakók legnagyobb örömére - írja a Vezess.hu.

A Parkbuurt negyedben élők elmondása szerint elegük lett a strandolókból, akik elözönlik az utcákat, elfoglalják a parkolóhelyeket, és sokszor túl gyorsan hajtanak. Egy helyi lakó szerint az ötlet egy szomszédos városból, Lisséből származott, ahol a Keukenhof virágpark látogatói miatt már próbálkoztak hasonlóval.

A múlt hétvégén így több utca is lezártként jelent meg a Google navigációjában.

A vendéglátók persze nem örültek ennyire, és Gert-Jan Bluijs, a város mobilitási ügyekért felelős tanácsnoka kifejezetten dühösen reagált: szerinte a fő parkoló, a De Zuid is elérhetetlenné vált, ezáltal más városrészek még nagyobb parkolási káoszba fulladtak.

A Google megerősítette, hogy észlelték a problémát, és egy idő után eltávolították a hibás lezárásokat. Felhasználói jelentések és műholdképek alapján igyekeznek tenni a "csalás" ellen.