S. József kárpátaljai magyar férfi testvére Facebook-posztban közölt állítása szerint toborzók vasdorongokkal annyira megverték a férfit, hogy három héttel később meghalt – írja a Mandiner.
A negyvenöt éves – magyar állampolgársággal rendelkező – férfi nővére, S. Márta posztjában a temetés híréhez kapcsolódóan osztott meg részleteket öccse tragikus haláláról. Azt írta, hogy július 6-án eltemették a 45 éves korában tragikus körülmények között elhunyt testvérét, aki „napra pontosan 3 hétig küzdött az őt vasdorongokkal megtámadó sátáni erőkkel”.
A férfi nővére vasárnap egy videót osztott meg a közösségi médiában, amelyen egy négykézláb mászó, majd térdeplő férfi látható, amint a karjait a hasa előtt összefonva ukránul beszél valakivel, aki a felvételen nem látható. A háttérből lövések hangját lehet hallani. A nő azt írta a posztjában: „Az öcsémet halálra verték…. S még EU-s tagok lennének. Életfogytiglan mindenkinek és a kitervelőknek.”
A lap információi szerint a férfira a beregszászi magyar tannyelvű Kossuth Lajos Líceum előtt álltak támadtak a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársai, S. József szerencsétlenségére éppen arra járt, de észrevette őket, és szökni próbált, de hamarosan elkapták, a Parisel nevű kávézó előtt, és „már ekkor kaphatott néhány pofont”, majd betuszkolták egy furgonba, és elvitték Ungvárra a toborzóközpontba, aztán Munkácsra szállították, és a 128-as dandárba vették fel. Vélhetően Munkácson, az erdőben verték össze brutálisan, vasdorongokkal, ami közrejátszhattak a későbbi halálában.
A verés után másnap még kiküldték a terepre, a kiképzőtáborba, ahol összeomlott. Ekkor készült a nővére által közzétett videó is. A lap meg nem erősített információi szerint nyomozás zajlik a tragédia kapcsán.
Az eset nyilvánosságra kerülése után megszólalt Orbán Viktor is. „Őszinte részvétem az ukrán kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi családjának. Ezekben a nehéz órákban önök mellett állunk” – írta a miniszterelnök csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
Nem sokkal később pedig Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek úgy megvertek egy magyar férfit kényszersorozás közben Kárpátalján, hogy később belehalt sérüléseibe.
Az államtitkár arról számolt be a Facebookon, hogy „felháborító és elfogadhatatlan agyonverni valakit, ráadásul egy magyar embert, csak mert nem akart háborúba menni és nem akart részt venni az esztelen öldöklésben”. Magyar Levente úgy fogalmazott, „Ukrajnában megöltek egy magyar embert, csak mert nem akart részt venni a háborúban. Őszinte részvétünk a családnak, mellettük állunk.”