Siraisi Takahirót azért ítélték halálra, mert 2017-ben nyolc nőt és egy férfit fojtott meg és darabolt fel a Tokióhoz közeli Kanagava prefektúrában lévő Zama városában lévő lakásában. A 34 éves férfi a Twitter-gyilkos becenevet kapta, mert a ma már X néven ismert közösségi hálózaton teremtett kapcsolatot majdani áldozataival, lakásába csalta, majd megölte őket.
Szuzuki Kejszuke igazságügyi miniszter, aki engedélyezte Siraisi kivégzését, elmondta, hogy a döntést alapos vizsgálat után hozta meg, figyelembe véve az elítélt "rendkívül önző" indítékát a bűncselekményekre, amelyek "nagy megdöbbenést és nyugtalanságot okoztak a társadalomban".
A döntés egy olyan férfi 2022. júliusi kivégzését követte, aki 2008-ban késeléses ámokfutásba kezdett Tokió Akihabara nevű bevásárlónegyedében. A mostani volt az első kivégzés Isiba Sigeru miniszterelnök tavaly októberi kormányának beiktatása óta.
Tavaly szeptemberben egy japán bíróság felmentette Ivao Hakamadát, aki a világon a leghosszabb ideig volt a halálsoron, miután közel 60 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmények miatt jogtalanul ítélték el.
A halálbüntetést Japánban akasztással hajtják végre, és a foglyokat órákkal a kivégzés előtt értesítik a kivégzésükről, amit emberi jogi csoportok már régóta kifogásolnak a halálraítéltekre nehezedő stressz miatt.
"Nem helyénvaló eltörölni a halálbüntetést, miközben ezeket az erőszakos bűncselekményeket még mindig elkövetik" - mondta Szuzuki egy sajtótájékoztatón. Jelenleg százöten vannak halálsoron Japánban - tette hozzá a tárcavezető.