Nyitókép: Forrás:Twitter/Daphne Tolis

Erdőtüzek tombolnak Athén körül - videó

Infostart / MTI
2025. június 16. 21:46
A görög főváros környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni- közölte a helyi tűzoltóság.

Az Athéntól északkeletre kitört erdőtűz oltásában mintegy 140 tűzoltó, illetve 18 repülőgép vesz részt. A fővrástól nagyjából 40 kilométerre lévő Ano Szuli és Maratonasz települések lakóit korábban már ideiglenesen kitelepítették otthonukból.

A tűz megfékezését segítette, hogy hétfőn nem fújt erős szél, az ebben az évszakban gyakori erős széllökések ugyanis rendszerint nehezíteni szokták a tűzoltóság munkáját.

A görög kormány már több száz millió eurót fordított a háztartások és mezőgazdászok kártalanítására, illetve modern tűzoltóeszközök beszerzésére. Idén emellett rekordszámú tűzoltó is munkába állt annak érdekében, hogy az ország jobban felkészüljön a nyári, száraz évszakban gyakran előforduló tűzvészekre.

Görögországban pusztított Európa egyik legnagyobb tűzvésze is, 2023-ban; a lángok akkor 20 halálos áldozatot is követeltek.